promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jim Carrey ingyen vállalt egy filmet, mégis piszkosul meggazdagodott belőle
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jim Carrey élete egyik legjobb üzleti döntését hozta azzal, hogy igent mondott erre a filmre.

A magyarok egyik kedvenc komikusa a gumiarcú Jim Carrey, aki olyan vígjátékokkal lopta be magát a szívünkbe, mint például az Ace Ventura és a Dumb és Dumber, de még hosszasan sorolhatnánk az elképesztően vicces alkotásait. A színész legutóbb tavaly, a Sonic második részében okozott a közönségnek vidám pillanatokat, és egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nincs betárazva neki újabb projekt.

Jim Carrey rajongói persze azt szeretnék, ha követné a 2008-ban bemutatott Az igenemberben látható viselkedését, és több filmre mondana igent, de azt már valószínűleg mindenki tudja, hogy őt nem a pénz motiválja. Ezt bizonyítja az is, hogy annak idején egy elég bátor üzleti döntést hozott, amit leginkább a közönség szeretetére, illetve a saját hírnevére alapozott – és milyen jól döntött.

Jim Carrey ingyen vállalta Az igenember című filmet, de azzal a feltétellel, hogy a haszon 36,2 százalékát megkapja. Ez azért is volt merész részéről, mert előtte 3 évig nem szerepelt vígjátékban, így kérdéses volt, hogy mennyi jegy fog elkelni a visszatérésére, meg persze az is benne volt a pakliban, hogy az alkotás csúfosan elbukik – Az igenember végül hatalmas siker lett, világszerte 223,2 millió dollárt hozott, amiből Jim Carrey 50 milliót megkapott.

Jim Carrey hazardírozott, de megérte neki, hiszen élete egyik legnagyobb fizetésével távozhatott annak köszönhetően, hogy hitt magában, és abban, hogy még érdekli az embereket. Az igenember lett amúgy a világsztár egyik legjobban fogadott filmje, szóval minden szempontból jó döntés volt elvállalnia – itt lehet megnézni belőle egy részletet, amiben láthatjuk, hogyan is válik a főhősből egy mindenre igent mondó igenember:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás