promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Steven Spielberg Bud Spencernek köszönheti pályafutása legnagyobb sikerét?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Bud Spencer szerint elképzelhető, hogy az egyik filmjével megihlette Steven Spielberget.

Valószínűleg egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a 2016-ban elhunyt Bud Spencer volt a magyarok egyik kedvenc színésze, hiszen az évek, évtizedek alatt annyi közkedvelt filmet hozott nekünk, hogy a neve, mozdulatai és szólásai örökre beleragadtak az emberek emlékezetébe. Sokak kedvence tőle a Seriff az égből című 1979-es alkotás (amit néhol tévesen Seriff az űrbőlnek neveznek), ami úgy tűnik, hogy minden idők egyik legikonikusabb hollywoodi rendezőjére is nagy hatással volt.

A Seriff az égből című alkotásban a Bud Spencer által alakított seriff egy olyan kisfiúba botlik (Cary Guffey), aki valójában egy űrlény. A fiatal színész Steven Spielberg 1977-es, szintén idegenes sci-fi klasszikusában, a Harmadik típusú találkozásokban is feltűnt, a legendás rendező pedig Bud Spencer szerint utána is szemmel tartotta a kis felfedezettje karrierjét – sőt, a pofozógép azt állítja, hogy jó eséllyel a Seriff az égből ihlette Spielberget arra, hogy elkészítse az 1982-ben bemutatott E.T., a földönkívüli című filmet is.

„Cary Guffey, aki a Seriff az űrből idegen bolygóról származó hősét játszotta, előzőleg A harmadik típusú találkozásokban szerepelt. Spielberg kíváncsi volt, hogy mit csinál a felfedezettje, s megnézte a Seriffet. Aztán megcsinálta az E.T.-t. Nálunk egy kedves, emberforma idegen a főszereplő, nála egy űrlény. Nem álltam ott, amikor megnézték, és nem látok bele Spielberg fejébe, de jólesik azt gondolnom, hogy esetleg Spielberget mi ihlettük. Ha csak egy kicsit is”

mondta Bud Spencer, aki állítólag az életrajzi filmjében is kitért erre.

Persze könnyen lehet, hogy valójában nem így történt, de mindenképp érdekes a feltételezés, hogy bizonyos szempontból a Seriff az égből című filmnek köszönhetjük az E.T., a földönkívüli létrejöttét – ami amúgy az Egyesült Államokban a mai napig Steven Spielberg legsikeresebb filmje rendezőként, ráadásul magasan az év legtöbb bevételét hozó alkotása is lett abban az esztendőben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás