promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új tévécsatorna indul, a retró sorozatok kedvelői el fognak ájulni tőle
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A célközönséget a 25 év fölöttiek jelentik.

A legtöbb nézőben alighanem felvetődik a kérdés egy-egy újabb tévécsatorna indulásakor, hogy feltétlenül szükség van-e rá, hiszen a rendszerváltás előtt a „magyar egyessel” és „magyar kettessel” is vígan elvoltunk.

A február 1-jén induló MAX4 tévécsatorna viszont biztos alapokra építkezik, hiszen egyrészt a Network4 Csoport áll mögötte, másrészt pedig izgalmas a tematikája is, mert az általános szórakoztató csatornán európai és amerikai sorozatok, filmek és saját gyártású infotainment tartalmak, valamint sportösszefoglalók is láthatók lesznek – tudta meg a Media1.

A szinte minden jelentősebb szolgáltatóhoz bekerülő MAX4 elsősorban a 25 év feletti női közönségre koncentrál, ezért olyan retró sorozatokat is rendszeresen műsorra tűznek, mint A Guldenburgok öröksége vagy A Hetedik mennyország, de láthatók lesznek a Klinika – Új generáció, a Szeretünk, Doki és a Veszett ügyek epizódjai is.

A fősodort tehát a romantikus és könnyed bűnügyi sorozatok jelentik majd, és ezeket egészítik ki a Network4 Csoport saját gyártású produkciói, például itt tér vissza a Galileo című műsor is Gyenesei Leila vezetésével (ennek korábban Árpa Attila volt a házigazdája).

Természetesen nem maradhat ki a kínálatból a sport sem, ugyanis nemrég indultak el az ARENA4 és a MATCH4 csatornák is, amelyektől sportösszefoglalók érkeznek a MAX4-re. A név egyébként az új csatorna egyfajta mottójára utal: szórakoztatás kimaxolva. A Network4-hez tartoznak még az említettek mellett a TV4, FILM4, STORY4, GALAXY4 szórakoztató csatornák, valamint a NET4+ streamingszolgáltatás.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás