promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most 54 évesen Adam Sandler ritkán látható, csúcsbombázó „szerelme”, a szőke szépség, akivel az Apafej című filmben romantikáztak együtt
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Apafej című film Adam Sandler nagy dobása volt, 1999-ben óriási sikert aratott Magyarországon is.

Adam Sandlert valószínűleg épp annyian imádják, mint akik azt mondják, hogy inkább nem szeretnének olyan alkotásokat nézni, amelyben a flúgos golfos a főszereplő, vagy éppen valamilyen köze van hozzá. Adam Sandlerrel kapcsolatban két véglet van, és nincs olyan ember, akiből Adam Sandler neve ne váltana ki azonnali véleményt. Magyarországon is százezrek kapcsolnak oda, ha éppen valamelyik csatornán adják az egyik filmjét.

Ha három nagysikerű, Adam Sandler főszereplésével készült filmet kéne felsorolni, valószínűleg az elsők között lenne a Vizesnyolcas című sportkomédia, és ott lenne az Apafej című alkotás is, amelyben Adam Sandler felnőtté válásának vicces balladáját tekinthetjük meg, miközben felvonultatja és elpuffogtatja azokat a humorbonbonokat, amiket már megszokhattunk tőle.

Az Apafejben elénk lépnek az Adam Sandler-filmek kihagyhatatlan figurái, szereplői és zsánerei is. Minden filmjében ott van a gyönyörű női karakter is. Ebben az alkotásban Joey Lauren Adams játssza a hős szerelmét, aki túlsegíti őt nehéz dolgain, illetve aki elhozza az értelmet az életébe, segíti megkomolyodni, jó útra téríteni őt.

Joey Lauren Adams számos Kevin Smith-filmben szerepelt az évek alatt, leghíresebb alakítása pedig a Képtelen képregény című alkotásban volt, ahol Ben Affleck és Jason Lee párosa mellett alakított felejthetetlent a gyönyörű színésznő, aki idén töltötte be az 54. életévét.

Így néz ki most Joey Lauren Adams:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás