Visszatért a halott ikertestvér, hogy az őrületbe kergesse az anyját, de ennél sokkal többször szól az új, finn horrorfilm

Ugyan A Halloween véget ér nem tudta megadni a horrorrajongóknak azt, amit egy ilyen franchise-tól, és még inkább egy trilógia lezárásától elvártak, azonban októberben kaptunk még más horrorfilmeket is, amelyek persze ugyanúgy nem váltják meg a világot, és semmivel sem tűnnek ki a többi, hasonló stílusú és történetű alkotásoktól, mégis nagyobb paraélményt tudnak nyújtani, mint Michael Myers utolsó vérengzése.

A Barbár már elérhető a Disney+-on, ami egy nagyon bátor és és felkavaró film lett. Sajnálhatjuk, hogy pont ezt nem vetítik a mozikban, de Halloween estéjén pont jó választás lehet egy otthoni filmezésre. Ha pedig inkább nagyvásznon vágyunk a horrorra, akkor az egész jól sikerült Mosolyogj című alkotást, vagy pedig Az iker című finn produkciót tudjuk ajánlani. Utóbbi látszólag egy halálból visszatérős, tipikus démonmozi, de ha jól figyelünk a történet közben, és türelmesen, bekólintás nélkül kivárjuk a végét, akkor érhetnek minket meglepetések.

A történet szerint Rachel és Anthony ikerfiaikkal szenvednek tragikus balesetet, melyben az egyik gyermekük életét veszti. Úgy érzik, az egyetlen lehetséges módja a tragédia feldolgozásának az, ha a világ másik felére költöznek és ott próbálnak új életet kezdeni. Az igazi rémálom azonban még csak most kezdődik. Fiúk, Eliott egyre furcsábban kezd viselkedni, és bár eleinte azt gondolják, ez csak a gyászfolyamat része, Rachel hamarosan rájön, hogy a valódi gonosz tört az életükre.

^{(Fotó: Profimedia)}

Nem fogok zsákbamacskát árulni, Az iker nem egy szokványos, vérengzéssel és jump scare-ekkel telepakolt hatásvadász horror, hanem egy lassú folyású, inkább a tartós feszültségteremtésre épülő parafilm, amelynek célja, hogy a néző egyrészt szorongva, árgus szemekkel figyelje a precízen megkomponált snitteket, másrészt megadja a lehetőséget, hogy minden apró részletet alaposan szemügyre tudjon venni és memorizálja azokat, mert később, amikor a lezárásban jön a nagy szembesítés, akkor bizony fontos lesz, hogy mire is emlékszünk az előző történésekből.

Az iker alaposan próbára teszi azokat a nézőket, akik egy klasszikus démonfilm reményében váltanak rá jegyet, a 110 perces játékidőnek a 90 százalékát arra használja, hogy alattomos idegenvezető módjára morzsánként szórja szét előttünk az információkat és a nyomokat, és csak rajtunk múlik, hogy ezeket felszedegetjük-e és az alkotók által kijelölt úton haladunk-e szépen lassan, vagy inkább a rövidebb utat választjuk; utóbbi persze ugyanoda fog kilyukadni, de a saját magunk élményét rontjuk el azzal, ha nem adunk időt a történetnek, hogy kibontakozzon előttünk.

Az iker egy középkategóriás, misztikus horror, ami egyáltalán nem újít be semmivel. Ebből a zsánerből is már kaptunk bőven az elmúlt évtizedek során, bizonyos részein pedig nagyon klisés is, mindezek ellenére mégsem úgy jövünk ki a moziból, hogy ez a film egy kalap sz*rt sem ért, legfeljebb úgy leszünk vele, hogy nem ez lesz életem legjobb horrorfilmje, de egynek azért elment.

^{(Fotó: Profimedia)}

Az Eleven testek és az Amikor kialszik a fény sztárja, Teresa Palmernek már komoly gyakorlata van, hogy hogyan kell egyáltalán jelen lenni egy horrorfilmben, éppen ezért itt is lazán viszi a hátán az egész produkciót. Mellette az összes mellékszereplő kisiskolás színészcsemetének tűnik, de ez azért nem zavar minket, mert javarészt úgyis a főszereplő édesanyával vagyunk. Az iker miatt biztos kiakadna néhány pszichológus, akik velem együtt nyilván teljesen más véleménnyel lennének azzal kapcsolatban, hogy ennek a történetnek ki is az igazi gonosztevője, károkozója - de nem szeretném lelőni a poént.

Az iker semmiképp sem egy ijesztegetős démonfilm, sokkal inkább egy feszültséggel teli lelki horror, ami egyszerre játszik a néző elméjével és türelmével, mert azért lássuk be, nem egy pörgős darabról beszélünk. Ugyan nem a legjobb műfaji alkotások közé tartozik, és nem is egy többszörnézős produkció, de egyszeri mozizásra, halloweeni filmezésre abszolút alkalmas.