promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Halloween véget ért, és könnyebb utálni, mint szeretni
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az utolsó Halloween miatt biztos kiakadnak majd a rajongók.

Mikor John Carpenter és Debra Hill kitalálták a bébiszittereket levadászó, fehér maszkos sorozatgyilkos, Michael Myers karakterét, valószínűleg nem is sejtették, hogy minden idők egyik leghíresebb horrorikonját alkotják meg. Az 1978-ban bemutatott Halloween az évek során igazi horrorklasszikussá vált, több folytatást és alternatív folytatást is kapott az elmúlt 44 évben, sőt, Rob Zombie még egy kétrészes remake-t is csinált belőle.

2018-ban aztán kijött a Blumhouse égisze alatt készült Halloween-trilógia első etapja, ami teljesen figyelmen kívül hagyott minden azelőtt készült folytatást, kizárólag az eredeti történetet vette alapul, és 41 évvel később ismét rászabadította Haddonfieldre a véreskezű mumust, hogy még egyszer, utoljára látványos mészárlást rendezzen az utcákon. Most elérkeztünk a trilógia befejező részéhez, A Halloween véget ér-hez, amiben végre pont kerül Michael Myers és Laurie Strode történetére, de nem úgy, ahogy várnánk, vagy ahogy azt az előző részek belengették.

A történet szerint 4 év telt el a legutolsó Haddonfield-i vérfürdő óta. Michael Myers eltűnt, azóta sem látta senki, Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) pedig új életet kezdett egy kis házban, ahová unokájával, Allysonnal költözött be, miután Michael meggyilkolta a lány szüleit. A Gonosz azonban ismét felébred, és előbújik a rejtekhelyéről, hogy végleg leszámoljon régi ellenségével.

(Fotó: Profimedia)

A Halloween véget ér előzetese egy újabb látványosan brutális és hangulatos horrort ígért, amiben az alkotók újra magas fokozaton járatják a nosztalgiát és a véres hentelést. A kedvcsináló videók alapján a franchise rajongói joggal reménykedhettek abban, hogy a trilógia utolsó része tényleg egy olyan befejezés lesz, ami az előző etapokhoz hasonlóan vissza-visszanyúl a gyökerekhez, ugyanakkor epikus módon fogja lezárni Michael Myers legendáját, valamint a mumus és Laurie évtizedeken át tartó küzdelmét, ami miatt oly sokan szenvedtek és haltak meg.

Ehhez képest olyan filmet kaptunk David Gordon Green-éktől, amilyenre senki sem számított. A Halloween véget ér rögtön egy olyan nyitánnyal indít, ami előrevetíti, hogy egy új Gonosz van születőben, aki Michael Myers után rettegésben tudja tartani majd Haddonfield-et, majd a felturbózott, John Carpenter-féle Halloween témával megtámogatott nyitó stáblista után hirtelen egy pszicho-romantikus melodrámában találjuk magunkat, amiben Laurie megpróbálja összeboronálni Allysont a város új, ügyeletes pszichopatájával, Corey-val, majd a könnyűvérűségéről tanúbizonyságot tevő Allyson már az első közös randevú után ágyba akarja csalni a 21 éves fiút, de közben Laurie rájön, hogy mégsem volt olyan jó ötlet egy ilyen sráccal összehozni az unokáját, ezért inkább kettejük közé akar állni, ami miatt Allyson úgy összeveszik a nagyanyjával, hogy képes lenne két nap ismerettség után elszökni a városból újdonsült párjával, és képes lenne egyedül hagyni Laurie-t a saját démonaival, amiket még mindig nem tudott maga mögött hagyni.

(Fotó: Profimedia)

Ennyi spoilert talán mindenki megenged nekem, mert ezzel lehet csak érzékeltetni, hogy az utolsó Halloween sokkal inkább hasonlít egy helyenként véres és brutális szappanoperára, mint egy Halloween-filmre, ami nemcsak egy 4 éves trilógiát, hanem egy 44 éves történetet akar lezárni. Négyen dolgoztak a forgatókönyvön, mégis úgy érezzük, mintha a hangulatos és tömény Halloween, valamint a non-stop vérengzős és hentelős Gyilkos Halloween után az írók tanácstalanul ültek volna az utolsó rész fölött, hogy mégis hogy a fenébe érjen véget a történet. A közel 2 órás film első felében amellett, hogy a szexuálisan kiéhezett Allyson végeláthatatlan nyomulását kell néznünk, állandó filozofálást vagyunk kénytelenek hallgatni a gonoszról, ami mindannyiunkban ott lakozhat, továbbá Corey sorozatos bántalmazását követjük figyelemmel, akinek igen érdekes kapcsolata lesz később a Pennywise módjára a csatornában csendesen bújdosó Michael Myersszel, aki szemmel láthatóan jócskán legyengült a gyilkolásmentes remeteévei alatt.

Bár a film egy igen izgalmas képet vázol fel nekünk a Halloween-franchise jövőjét illetően, a történet felénél ezt a szálat egy tollvonással ki is végzik, majd rögtön átugrunk egy hamisítatlan Halloween-hangulatot árasztó, pörgős 20 percbe, ami felháborító végkifejletbe torkollik. Nem túlzás azt mondani, hogy az íróknak halvány gőzük sem volt arról, hogy mit is akarnak kezdeni a sztorival és a karakterekkel az utolsó filmben. A végeredményből egyértelműen látszik, hogy a 111 perces cselekményből csupán az utolsó 20 perc volt az, ami a kezdetek óta megvolt, magabiztosan hevert az írói asztal szélén, és csak arra várt, hogy a történet első háromnegyedét is megszülje végre valaki. A Halloween véget ér látszólag úgy van megírva, akár egy jó krimi, amiben megvan a történet vége és a gyilkos személye, majd szépen lassan kialakul az eleje is. Csak az a baj, hogy miközben ez a fajta történetírás Agatha Christie-nek könnyed profizmussal ment, addig a Halloween íróitól csupán egy Gógyi felügyelő szintű sztorira futotta.

(Fotó: Profimedia)

A rajongóknál több szempontból is ki fogja verni a biztosítékot az utolsó Halloween, ha nem is a fentebb felsoroltak miatt, akkor a lezárás miatt. Az alkotók ugyanis egy elég balgatag csavarral tesznek pontot Michael Myers legendájára, amivel teljesen szembe mennek a karakterrel, és saját magukat is arcon köpik. Gyakorlatilag minden, amit az előző két filmben felépítettek és továbbfejlesztettek Michaellel kapcsolatban, azt egy lusta "kreatív" döntéssel le is rombolnak, és bár számítani lehetett arra, hogy ehhez hasonló lezárást fog kapni a sztori, ebben a formában ez méltatlan.

A Halloween véget ér hatalmas csalódást fog okozni a rajongóknak. Igazi gyűlöletcunami várható majd ezután a film után, hiszen egyáltalán nem azt nyújtja, amit a látszólag "minden jó részt elsütöttek benne" előzetesek ígértek (egyébként az előzetesekben látott képsorok egy része nem is úgy van benne a filmben, mint a trailerekben - a szerk.), és mondhatni nem szolgálja ki a széria rajongóit sem. Csupán az utolsó negyede képes megidézni az igazi Halloween-feelinget - és erre a pár percre nem is lesz okunk panaszkodni -, de őszinte mosolyt csal az arcunkra az is, mikor az eredetileg a mumust alakító Nick Castle egy röhejes cameóban beköszön az egyik jelenetben.

Michael Myers története végleg lezárult ezzel a filmmel, de nem lehetünk hálásak érte. Ha ennyire nem volt ötletük már erre a részre, akkor talán okosabb lett volna a Gyilkos Halloween-t úgy megírni, hogy azzal érjen véget Laurie és a mumus küzdelme. Bár vannak értékelhető pillanatai és jelenetei, az utolsó alkalommal Laurie-t alakító Jamie Lee Curtis továbbra is remekel a szerepben, a zenéje pedig újfent zseniális, A Halloween véget ér mégis egy gyenge alkotás lett, amivel a Blumhouse lusta és méltatlan módon köszön el John Carpenter legendás karaktereitől.

A film október 13-tól a magyar mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás