promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
III. Károly váratlanul nagy döntést hozott, már folynak a tárgyalások, hogy megkezdődjön - úgy tűnik, hogy őfelsége II. Erzsébet útjára lép
Borítókép:  Ferrari Press Agency/BBC/Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az új uralkodó nagy döntésre szánta rá magát.

Amennyire elsősorban a médianyilvánosságban Meghan Markle és Harry herceg vannak központban még akkor is, ha III. Károly van a hírben kiemelve, úgy a való világban ezeknél a viszályt keltő híradásoknál sokkal komolyabb problémákkal kell majd szembenéznie az új uralkodónak, aki édesanyja, II. Erzsébet hetvenéves uralkodása után került a trónra 73 évesen.

Károly király ugyanis egy olyan monarchiát örökölt, amelyet korábban elsősorban II. Erzsébet, és az uralkodó irányába fennálló óriási tisztelet is egybentartott. De vajon mi következik most? Ugyanis sok helyről lehetett már hallani korábban is, hogy Károly király már nem fogja örökölni ezt a tiszteletet.

Az új uralkodó példás választ ad a kihívásra, ugyanis a hírek szerint turnéra indul majd a közeljövőben. A kétéves hosszú utazás alatt pedig Ausztrália mellett meglátogatják majd a Karib-térséget is. A The Sun-nak nyilatkozó, a brit királyi családhoz közel álló személy úgy tudja, hogy őfelsége II. Erzsébet hagyományait igyekszik folytatni, és minél több emberrel szeretne találkozni. 

II. Erzsébet a hetvenes években kezdett bele egy ilyen utazásba, akkor 52 nemzetközösségi látogatást tett rövid idő leforgása alatt. A források szerint Károly már tárgyalásokat folytat legfőbb tanácsadóival, hogy mihamarabb elindulhasson Kanadába és Ausztráliába. A királyi körút pedig még októberben elindulhat, és őfelsége először léphet Ausztrália földjére.

(via Index)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás