
Liptai Claudia új férjet kapott, Fenyő Iván lesz a házastársa a Keresztanyu alkotóinak új sorozatában
Olvass tovább...
Makkosszállás lakóinak története hamarosan véget ér.
A Keresztanyu című sorozat még csak 2021 januárjában mutatkozott be az RTL Klubon, de máris a 4. évadánál, és bőven 200 fölötti epizódnál jár, ami azt jelzi, hogy ez a produkció bejött a magyar nézőknek. Nagy pozitívuma, hogy olyan rutinos sztárokat is láthatunk általa a képernyőn, mint Molnár Piroska és Gálvölgyi János.
A széria alapötletét egyébként egy 2018-as horvát sorozatból merítették, azt formálták magyaros ízre Hámori Barbaráék, akik például a Drága örökösöket is jegyzik. Érdekes egymás mellett említeni a két alkotást, hiszen a közelmúltban éppen velük kapcsolatban érkezett bejelentés.
Augusztus elején röppent fel a hír, hogy befejeződtek a Keresztanyu forgatásai, és a mostani tervek szerint egy jó darabig nem is tér vissza a sorozat. A színészi gárda és a stáb talán örökre elbúcsúzott egymástól, de a negyedik évad persze még jó ideig szórakoztatja a közönséget.
Olvass tovább...
A helyére pedig éppen a Drága örökösök új évada kerülhet, alighanem a megfelelő időben, hiszen az ukrán-magyar határon játszódó makkosszállási történetek lassan kezdenek kifulladni. Erre mutatott rá a SorozatWiki is a 39. heti (szeptember 26–október 2.) nézettségi adatok alapján:
„A Keresztanyu csütörtökön jó, a hét többi napján viszont csak közepes adatokat szállított. A napi sorozat most hozta a 4. évad eddigi legrosszabb heti közönségarányát, mely most először már csak közepesnek számít. A produkció minden nap kikapott a TV2 gasztro realityje ellen. Ezeken kívül Makkosszállás lakói kiestek a heti top 10-ből is. A Keresztanyu talán még sosem teljesített magához képest ilyen rosszul.”
Mindez a számok nyelvére lefordítva 566–602 ezer közötti nézőszámot jelentett a teljes népesség körében, míg a hirdetők szempontjából kiemeltnek számító 18–49 éves korcsoportban 158–178 ezret, amit azért a legtöbb magyar sorozat látatlanban aláírna.
Olvass tovább...