promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez tényleg a színház Netflixe Magyarországon – semmiképpen se maradj le az új évadról
Borítókép:  SzínházTV
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már a harmadik szezonjával ismét indul a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV.

Anno a koronavírus-járvány felborított mindent Magyarországon is, és valószínűleg mindenki emlékszik arra a keserves időszakra, amikor be kellett zárkóznunk, és mehetünk sehova szórakozni.

Ekkor a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal. Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a SzínházTV.

„A színház, mint közösségi és művészeti élmény létjogosultsága - csakúgy mint a mozié -  megkérdőjelezhetetlen, a SzínházTV pedig nem azért született, hogy átvegye a kőszínház feladatát, hanem épp ellenkezőleg. Az online előadások egyrészt térben és időben kitágítják a színház kereteit, másrészt felkeltik az érdeklődést az előadások iránt. Ha megtetszik egy zenekar a Spotify-on, biztos keresem a lehetőséget, hogy megnézzem koncerten is”

- mondta Radnai Márk, színházrendező, a SzínházTV megálmodója.

A SzínházTV missziója, hogy láthatóbbá tegye a magyar kultúrát. Láthatóvá azok számára, akiknek nincs lehetőségük, hogy egy előadást élőben megnézzenek és közel hozza a színházat azokhoz, akiket eddig nem érintett meg ez a műfaj.  Az online előadás további, és felbecsülhetetlen hozadéka, hogy olyan kiváló előadások is elérhetőek, melyek a repertoárról lekerülve gyakorlatilag nyomtalanul eltűnnek.

A SzínházTV nem csak edukativ és színházat népszerűsítő jelentőségéről kell beszélnünk, de jelentős anyagi segítséget is jelentenek a színházaknak, melynek különös jelentősége van az épületek fenntartásához szükséges többletköltségek jelentkezésekor, vagy a bérletesek számának látható csökkenése esetén. Az “online nézőtér” megnyitásával a színházak akkor is bevételhez juthatnak, ha esetleg ki sem tudnak nyitni.

„A 2020/21-es évadban az online jegyeladásból közel 200 millió forint támogatást tudtunk a színházaknak eljuttatni. A fennmaradó összeggel pedig olyan társulatok és intézmények előadásainak felvételét finanszíroztuk meg, akiknek esélyük sem lett volna szélesebb közönséget elérni”

- tette hozzá Radnai.

Elindult tehát a SzínházTV harmadik évada. Jelenleg is több színházzal is folynak az egyeztetések, de a Katona József Színház, a Centrál Színház, a Játékszín, az Orlai Produkciós Iroda, a Jurányi Inkubátorház továbbra is partnere marad a SzínházTV-nek és hozzájuk csatlakozik idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Móricz Zsigmond Színház és a Csokonai Színház is. A hivatalos weboldalt ide kattintva találjátok.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás