promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az apuka vett egy könyvet a gyermekének, sokkot kapott a meglepetéstől, miután kinyitotta - ismerős volt neki az, amit látott
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Elképesztő történet.

Elképesztő történetekkel van tele az internet, olyanokkal amelyek egyes emberekkel évtizedek után történtek meg. Elveszett tárgyak megtalálása, a korábbi tulajdonos úgy leli meg gyerekkorában használt kedvenc tárgyát, hogy éppen egy lomtalanítás kellős közepén találja magát. Amióta a közösségi média virágzik, azóta ezek a sztorik virágkorukat élik. Az eset Tom Tolson-nal történt meg, aki gyermekének akart meglepetést szerezni azzal, hogy beszerzi azt a gyermekkönyvet, amely neki a kedvenc volt több mint 40 évvel ezelőtt.

A könyvet már csak használtan lelte fel az internet sűrűjében, így nagyon megörült, amikor az Amazonon meglátott egy példányt belőle. Nem is teketóriázott sokat, azonnal megvette és házhoz is hozták neki. Ám ekkor jött az oltári nagy meglepetés.

Rájött ugyanis, hogy ugazából ez a könyv, ez bizony az a könyv, amely már neki is a kedvence volt gyermekkorában, és amit annyira imádott. Ez a könyv pont az a könyv volt, amit gyermekként ő is szorongatott, és most negyven év elteltével visszatalált hozzá. A könyv amúgy Peter Eldin műve, aminek magyarra lefordítva az a címe, hogy A titkosügynök kézikönyve. A könyvben Tom megtalálta azt az üzenetet, amit még ő firkantott bele évtizedekkel ezelőtt.

A könyvet könnyű volt felismernie, hogy az övé, hiszen benne volt a neve is, a férfi azon lepődött meg a legjobban, hogy bizony 3 fontért vásárolta azt, elképesztő jó áron, így még nagyobb volt a csodálkozása, hogy a régi könyve hazatalát hozzá. Jobban mondva hazatalált hozzá és a gyermekéhez. 

A Northern Echo oldalán képet is láthattok a büszke újra megtalálóról.

(via Index)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás