promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Tolvai Reni ismét lefogyott, de a mellbőségéből szerencsére semmit sem veszített

Tolvai Reni ismét lefogyott, de a mellbőségéből szerencsére semmit sem veszített

Borítókép:  YouTube (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

A gyönyörű énekesnő nem akar olyan lenni, mint egy tejfölös lángos.

Alkalmanként meg kell küzdenie a kilókkal a csinos Tolvai Reninek is, akiről tavaly januárban örömmel újságolta a bulvársajtó, hogy 7 hónap alatt 17 kilót dobott le magáról, így két ruhamérettel lett soványabb.

„Korábban is egészségesen étkeztem, fehér húsokat, halat, zöldségeket, gyümölcsöket, s ha ritkán tésztát, akkor is teljes kiőrlésűt fogyasztottam és nem nassoltam”

– árulta el akkor a 31 éves énekesnő a Blikknek. De ez sem volt elég, csökkentenie kellett a szénhidrát-fogyasztását, ugyanakkor legalább 3 liter folyadékot meg kellett innia. Idén májusban pedig már arról szóltak a hírek, hogy összesen 23 kilótól sikerült megszabadulnia.

Korábban a koplalás nem igazán vált be nála, mostanában azonban kétóránként eszik, és úgy tűnik, hogy nála ez hozta meg a kívánt eredményt. Augusztus közepén gyorsan meg is mutatta egy fotón, hogyan néz ki éppen, és a férfirajongók alighanem örömmel állapították meg, hogy Reni a mellbőségéből mit sem veszített.

A hölgyek pedig egy Instagramos kérdezz-felelek során elsősorban arra voltak kíváncsiak, honnan tanult meg ilyen jól sminkelni az újabban inkább szőke, semmint vörös hajú szépség. Nos, a válasza meglepő lett, hiszen a családi hátterébe is bepillantást engedett.

„Mindig is szerettem a sminkeket, anyukám kiskoromban a Margaret Astornál dolgozott. Hat éves korom óta színpadon vagyok, és mindig megcsináltam, nézve a nagyokat. Az énektanárnőm mindig azt mondta, hogy a közönségnek a 20. sorban is látnia kell, hogy van szád és szemed. Ha nem vagy kisminkelve, úgy nézel ki a fényekben, mint egy tejfölös lángos.”