promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos: jön a Sonic 3. része, és az is kiderült, hogy pontosan mikor
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Örülhetnek a villámgyors, kék sündisznó rajongói, ugyanis Sonic harmadik mozis kalandja megkapta a premierdátumát.

2020-ban mutatták be a gonoszként tündöklő Jim Carrey főszereplésével a népszerű Sega játékokon alapuló Sonic, a sündisznó című félig animált, félig élőszereplős filmet, ami végül az év egyik legnagyobb sikere lett. Idén áprilisban jött a folytatás, ami ismét rendkívül látványos és szórakoztató lett, ráadásul a mozis bevételi listákon is jobban szerepelt, mint az első rész – nekünk is nagyon tetszett, a kritikánkból kiderül, hogy pontosan miért:

A stúdió természetesen meghozta az okos döntést, és szinte rögtön berendelte Sonic harmadik kalandját, de jelenleg még rengeteg kérdőjel van a projekttel kapcsolatban, hiszen például egyelőre nem lehet tudni, hogy hivatalosan is visszatér-e az első két film rendezője, Jeff Fowler – de ami a legfontosabb: Jim Carrey szereplése is kérdéses, mivel a világsztár nemrég még a visszavonulásáról beszélt.

Bárhogy is lesz, annyi biztos a mostani bejelentés alapján, hogy a Sonic, a sündisznó folytatása 2024. december 20-án érkezik az amerikai mozikba – vagyis nálunk jó eséllyel egy nappal korábban, 2024. december 19-én kerül majd bemutatásra.

Ha van eszük a stúdió fejeseinek, akkor már rég megegyeztek Jeff Fowlerrel, hiszen ő már kétszer is bebizonyította, hogy tökéletesen bánik Sonic karakterével; illetve reméljük, hogy titokban Jim Carrey is igent mondott már a harmadik felkérésre, mivel nélküle nem lenne az igazi a folytatás, aminek minden bizonnyal megint ő lenne a legviccesebb pontja, hiszen a komikus csak úgy lubickol a gonosz Dr. Robotnik szerepében.

Állítólag egy élőszereplős Sonic sorozat is készül a Paramount+ nevezetű streaming platformra, így ennek is örülhetnek a rajongók.

Itt lehet megtekinteni a hivatalos bejelentést a Sonic 3. bemutatójával kapcsolatban:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás