promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brad Pitt visszavonul? Meglepő dolgot mondott a világsztár
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Könnyen lehet, hogy már nem sok filmben láthatjuk Brad Pittet.

Korunk egyik legismertebb színésze Brad Pitt, akit igaz, hogy először csupán egy tipikus hollywoodi szépfiúnak könyvelt el az emberek többsége, de az évek alatt bebizonyította, hogy elképesztő tehetség rejlik benne. Brad Pitt jelenleg is prominens szereplője az amerikai filmgyártásnak, ráadásul most, 58 évesen is kifejezetten bevállalós filmekben láthatjuk őt – augusztus 4-től például A gyilkos járat című akciófilmben szerepel, kritikánkból pedig kiderül, hogy érdemes-e megnézni:

Brad Pitt nemrég a GQ magazinnak adott egy interjút, amivel hatalmas aggodalmat keltett a rajongói körében, ugyanis azt mondta, hogy úgy érzi, már nem sokáig fog tartani a pályafutása. A nemzetközi portálok persze egyből úgy hozták le a dolgot, hogy a világsztár a visszavonulásra készül, ami lehet, hogy félig-meddig igaz is, de úgy tűnik, hogy szerencsére nem a szó legszorosabb értelmében.

Brad Pitt most A gyilkos járat Los Angeles-i premierjén enyhített egy kicsit a szavain, és elmondta, hogy valójában csupán azt akarta mondani, hogy már idősödik, ezért jobban megválogatja azt, hogy milyen filmekben akar a továbbiakban szerepelni – akárhány alkotásról is legyen szó.

Ez összességében megnyugtató, hiszen ezek alapján Brad Pitt szeretne továbbra is színészkedni, de csak akkor, ha tényleg olyan a film, amit meg szeretne csinálni – vagyis számára nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg, ami biztos, hogy zene a rajongók füleinek.

Brad Pitt arról is beszélt, hogy sosem volt az a hosszú távra tervezős típus, így nem igazán tudja megmondani, hogy mi lesz a jövőben, de az biztos, hogy a továbbiakban is érzelmi alapokon fog döntéseket hozni, ha a karrierjéről van szó – jól teszi, megteheti ennyi remek filmmel a háta mögött.

A zseniális Quentin Tarantino amúgy imádja Bad Pittet, ugyanis rendkívül jó véleménnyel van róla:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás