promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szellem költözött egy család otthonába, a BBC élőben közvetítette a hajtóvadászatot

Szellem költözött egy család otthonába, a BBC élőben közvetítette a hajtóvadászatot

Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Az ál-dokumentumfilm óriási felháborodást okozott a nézők körében.

Kereken 30 évvel ezelőtt a BBC botrányos műsorral jelentkezett, amely jogosan váltotta ki a tévénézők haragját. Olyan nagy perpatvar keletkezett a dologból, hogy az 1992-ben készült Ghostwatch (Szellemvadász) című adást azóta sem ismételték meg.

A Halloween környékén műsorra tűzött produkció egy ál-dokumentumfilm volt, és nem túlzás azt állítani, hogy traumatizálta a briteket. Betekinhettek ugyanis az Early család otthonába, ahol egy Pipes nevű kopogó szellem terrorizálta a látszólag halálra rémült lakókat. Azért nevezték el a "szörnyet" Pipesnak, mert a szülők azzal nyugtatták a gyerekeket, hogy csak a csövek (angolul: pipes) zajolnak.

Az ál-doku hitelességét a nézők szemében alátámasztotta, hogy a kor ismert műsorvezetői is szerepeltek benne, mindannyian önmagukat alakítva. A műsort végigizgulókat pedig arra biztatták, hogy maguk is meséljék el a csatornának a saját szellemsztorijukat.

Amikor hívni kezdték a BBC megadott számát, ott közölték velük, hogy csupán egy kitaláció, szórakoztató show volt az egész. Mivel azonban csak öt munkatárs fogadta a telefonokat, sokak számára mindez csak később derült ki, így az este fél 10-kor kezdődött, másfél órás műsor óriási felfordulást okozott.

Időközben a show-ból kiderült, hogy egy Raymond Tunstall nevű gyermekmolesztáló szelleme riogatta az Early családot, akinek a hatalma - természetesen csak a műsorkészítők rafinált ötlete révén - a tévéstúdióra is átterjedt. A fények kihúnytak, szél süvített át a stúdión, és Pipes hangját lehetett hallani.

Mire sikerült tisztázni, hogy mindez csupán kitaláció volt, már 30 ezer panasz érkezett be a BBC-hez. Csak úgy tudták lecsillapítani a kedélyeket, hogy a produkcióra 10 éves sugárzási tilalmat róttak ki, ám azóta is csak DVD-n érhető el.

A nézettségi adatok kiválóak voltak, 11 millió embert szegezett a Ghostwatch a képernyők elé, ám a show nem múlt el tragédia nélkül. Egy tanulási zavarokkal küzdő 18 éves fiú öngyilkos lett, a szülei pedig a műsorra fogták a dolgot, bár ezt sohasem sikerült igazolni. A hatrészesre tervezett show-t az első adás után örökre lefújták.