promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
1perc alatt okosabb leszel: gyerekkorodban te is használtad minden nap, de sosem gondoltad volna, hogy erre való - a piros-kék radír titka
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Vannak olyanok, akik számára egy évtizedes rejtély oldódik meg az egyik pillanatról a másikra.

Valószínűleg gyerekkorában szinte minden magyarnak járt már a kezében az a bizonyos, ma már szép régi emlékeket is felidéző eszköz, amelynek az egyik fele piros, míg a másik kék volt. A szín ellenére mindkét oldallal lehetett radírozni, eltüntetni a papírosokról az oda nem illő dolgokat, így tuti, hogy nem is gondoltátok volna, hogy igazából az eltérő színeknek jelzésértéke volt, más-más funkciója volt a két végnek. Ugyan nüansznyi kis eltérésről van szó, de mégis különbség. És talán most az igazság felfedése után már rá is jöttök, hogy miért történtek bakik néha radírozás közben.

Sokan a Pelikán feliratra is emlékezhetnek ezekről a használati tárgyakról, amelyekről azonnal a gyerekkor, az iskola és a tanulás ugorhat be mindenkinek. Hol szebb, hol pedig kevébé szép bevillanásokkal.

A régi vélekedés az volt ezekkel kapcsolatban, hogy a kék arra jó, hogy a tollal vétett hibákat tudjuk korrigálni. Sokan ezt ki is próbálták anno, de gyakran megesett ilyenkor az, hogy bizony kiszakadt az erőlködés után a papír. Ám az igazság az, hogy nem a toll radírozására lehet használni, hanem ezt is a ceruza hibáinak eltüntetésére. Ezzel a keményebb, vastagabb felületről tudod eltűntetni a ceruza nyomait, mint például a kartonról.

Korábban a Ripost is beszámolt erről a nagy felfedezésről egy cikkben, amelyben arról is írtak, hogy egy blog állítólag megkereste az ikonikus eszköz gyártóját.

És ezekre emlékszel még?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás