promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tom Jones tagadja, hogy összeesett volna a budapesti koncertje előtt
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A magyarországi fellépést az utolsó pillanatban fújták le.

Tom Jones július 12-én tartott volna koncertet a magyar fővárosban, a 20 ezer fő befogadására alkalmas MVM Dome-ban, de aztán a rosszullétére hivatkozva elmaradt a várva várt buli. Sokan ezt sérelmezték, hiszen először csak szóbeszéd útján kezdett el terjedni a hír a helyszínen, a szervezők csak némi késéssel erősítették meg azt.

A 82 éves walesi sztárénekeshez állítólag orvost is hívtak, mivel azonban az Országos Mentőszolgálat erről nem tudott (az Index érdeklődött náluk), ezért mindenki azt feltételezte, hogy a művész privát stábjában lehetett egy olyan szakember, aki megvizsgálta.

A brit lapok közben arról kezdtek el cikkezni, hogy Tom Jones összeesett a budapesti fellépése előtt, ám ezt az énekes határozottan tagadta, színtiszta pletykának minősítette. Aztán elárulta, hogy vírusos laryngitist diagnosztizáltak nála.

„Az előző éjjel utaztam az Egyesült Királyságból Budapestre, másnap pedig kellemetlen érzéssel a torkomban keltem. Egy specialista megvizsgált, és vírusos gégegyulladást diagnosztizált nálam, ezért erősen javasolta, hogy halasszam el a fellépést. Gyógyszert írt fel, és a hangszálaim pihentetését tanácsolta”

– öntött tiszta vizet a pohárba a sármos énekes. Később a rajongóitól is bocsánatot kért, a megváltott jegyek augusztus 16-ra lesznek érvényesek. Tom Jones Európa mellett az USA-ba és Kanadába is ellátogat az októberig tartó turnéja során. Az MVM Dome-ban 10–40 ezer forint közötti jegyárakon lehet megtekinteni a show-t. Kérdés, hogy ha a sztár problémája már reggel fennállt, akkor miért nem lehetett azonnal törölni a programot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás