promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az ukránok végzetes bújócskája Magyarországot is eléri
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Július 6-a éjszaka fog megtörténni.

Miközben a harmatgyenge nézettség miatt az RTL Magyarországnál úgy döntöttek, hogy kiveszik a főműsoridőből Volodimir Zelenszkij sorozatát, A nép szolgáját, a TV2 Csoport úgy határozott, hogy ők is elindítanak egy ukrán szériát az egyik csatornájukon.

Persze a TV2 nem kísérletezik azzal, hogy főműsoridőben sugározzon olyan sorozatot, amire a kutya sem kíváncsi, inkább rögtön az éjszaka közepére ütemezik. A Végzetes bújócska egy 2019-ben készült krimisorozat, ami 8 epizódból áll. Az első epizódot július 6-án, szerdán hajnali 2 órakor fogja adni a Prime, és utána hetente egy epizódot fognak belőle leadni.

A történet szerint egy átlagosnak tűnő lakásban apja és lánya bújócskázik. A kislányt azonban elrabolták, később az apja csak egy videón látja őt. Ezután egyre több gyerek tűnik el. Két fiatal nyomozó, Varta Naumova és Maksim Shumov dolgoznak az ügyön. Mindketten éltek már át traumákat és a nyomozás során szembe kell nézniük saját démonaikkal is.

Az ukrán sorozat mellett a TV2 Csoport egy dán szériát is műsorra tűz, ami ugyancsak július 6-án debütál a Prime-on, és szintén 8 epizódos. Az Alfa története szerint amikor a frissen vizsgázott tőzsdeügynök, Adam megtudja, hogy meghalt az apja, gyermekkori barátaival együtt egy pusztító világba cseppen. Az apa temetésén felbukkan Adam bátyja, Jakob, aki a rendőri pályát választotta, miután maga mögött hagyta a múltat.

Az Alfa epizódjait a Végzetes bújócska előtt, minden szerdáról csütörtökre virradó éjjel 1 órakor láthatjuk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás