promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Több millió dollárt kaptam a The Killers koncerten, és csak bulizni kellett érte – kritika
Borítókép:  Promotions - Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Persze csak élményekkel lettem gazdagabb a VOLT Fesztiválon, viszont ez bőven elég volt a koronavírus-járvány után.

Mi történik, ha két évig nem fesztiválozik az ember? Alaposan elpuhul, de ha anno benne volt a bulik vérkeringésében, akkor nagyon hamar vissza tud rázódni. A VOLT Fesztivál lett az első olyan nagyfesztivál, ami igazán erős külföldi fellépőkkel megtarthatta a főpróbát a koronavírus-járvány után.

Nem tudni, hogy az egy kalapba tartozó Balaton Sound és a Sziget miképp fog teljesíteni, de a VOLT Fesztiválon érezhetően kevesebb volt az ember (legalábbis az elején). Persze ez nem éppen probléma, mert imádnivaló a családi hangulat, de bevétel szempontjából most fontos, hogyan tudnak ezek a bulik feltámadni.

Ha valaki csak egy napra akart bemenni, annak pont kedden és szerdán kellett a legtöbbet fizetnie, mivel a Muse és a The Killers nem olcsó mulatság, ha valamelyik szervezőcsapat ide akarja őket csábítani. Minden napra jutott pikáns fellépő a 22:30-as sávban, és szombaton ráadásul a Pendulum élő koncertje fogja zárni a nagyszínpad programját, akiket mindig érdemes megnézni.

Jómagam iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy a The Killers még mindig ki tudja-e passzírozni magából a maximumot, mint fénykorában, de hát a válasz egy abszolút igen, viszont még ne rohanjunk ennyire előre.

A szerda igazán erős nap volt, mivel délután fellépett a Skillet. A zúzós keresztény rock óriási tömegeket tudott megmozgatni, és rengetegen csak emiatt jöttek ki a fesztiválra - villantak is a Skillet pólók. John Cooper kellemes csalódást okozott, és még azokat is rá tudta venni az ugrálásra, akik csak egy fröccsel a kezükben lézengtek a nagyszínpad körül.

A Bagossy Brothers Company elég nehéz feladatot kapott, mivel két amerikai világhírű csapat között kellett helytállnia, azonban ez sikerült nekik. Bár azt mondhatnánk, abszolút nem illettek bele a sorba a többnyire melankolikus szerzeményeikkel, de aki BBC-re akart bulizni, az bulizott is. Van, aki a környezetemben bealvásra panaszkodott miattuk, de innen szép a feltámadás.

Az már csak rajtuk múlik, merre fognak továbbhaladni a karrierjükben, de ahol jelenleg megjelennek, ott emberáradat fogadja őket. Ezt fenntartani pokoli nehéz a magyar zeneiparban, azonban nem lehetetlen. Bagossy Norbiék hozták, amit kellett, és egy kis hazai indievel megterítették az asztalt a The Killersnek.

Az este sztárfellépője, a Las Vegas-i The Killers már az elején szokás szerint konfettibombát zúdított a tömegre, és berúgta az ajtót. Fent ugyebár említettem, hogy a megszokottnál jóval kevesebb ember jelent meg a fesztiválon. Ez azt eredményezte, hogy a The Killers csapatának lett egy nagy magyarországi vetélytársa a helyszínen, és ez nem más volt, mint Krúbi.

Hihetetlen, de Horváth Krisztián bizony rengeteg embert húzott el a nagyszínpad elől, mivel egy időben kezdett a világhírű zenekarral. Ennek csak a The Killers rajongók örültek igazán, akik szellősen tudtak csapkodni és ugrabugrálni – köztük én is.

A csapat végig pörgött, és Brandon Flowers sem állt meg egy percre sem a színpadon, de ez mindig hozzátartozott a stílusához. Ez azt is jelentette, hogy a lassabb daloknak nem volt helyük a setlistben. A The Killers amúgy ugyanazzal a listával jött, mint amivel az INmusic fesztiválon felléptek Horvátországban.

A showt még inkább fokozta, hogy nálunk is kiválasztott a zenekar valakit a tömegből, aki eljátszhatta velük a „For Reasons Unknown” című szerzeményt. Az osztrák fiú egy táblával is készült, amin jelezte, hogy fel akar menni dobolni a színpadra, és végül egy óriási élménnyel térhetett haza.

Az alapzenekaron kívül a banda jelenleg háttérénekeseket visz magával a turnéra, de hát olyan technikával és látvánnyal dolgoznak, hogy ez elég is, szóval semmi értelme nem lenne a nagyobb felhajtásnak. Így is volt minden, amit egy világhírű produkciótól elvár az ember.

A szemfüles rajongók szerezhettek maguknak The Killers dellát, szóval én is több millió dollárral térhettem haza. Mivel ez sajnos csak szuvenír, így visszavonulni nem tudok belőle, de majd egyszer annak is eljön az ideje. Brandon Flowers mellett a csapat dobosa, Ronnie Vannucci is szerepel az egyik 1 millió dolláros bankjegyen, aki szintén ikonikus figura. 

A zenekar fanjai végül őrülhettek is, hogy a csapat az INmusic fesztiválos setlistet hozta, mert így a szünet utáni záróblokk igazán erős lett. Itt lement a „The Man”, a „Human”, és a kihagyhatatlan „Mr. Brightside”. Utóbbi már biztosan a banda könyökén jön ki, de nem lehet megkerülni az egyik leghíresebb The Killers-dalt.

A Las Vegas-i csapat tehát olyan hangulatot tudott csinálni, amit elvár tőlük az ember. Mint minden más zenekarnak, a The Killersnek is van rengeteg erőtlen szerzeménye, amik csak töltelékek az albumokon, de ezekből érzésem szerint egy sem került elő, a négyes liveban pedig csak tovább fejlődött. Persze valamilyen szinten rajongónak kell lenni, hogy ne tudjon egy ilyen fellépésbe belekötni az ember, de itt még az eső sem érdekelt senkit, csak a The Killers-élmény.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás