promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brad Pitt úgy néz ki a legújabb fotóin, mint egy kiöregedett selyemfiú
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Brad Pitt lett egy magazin címlapsztárja, de valami nagyon nem stimmel a képeivel.

Sokak számára nehéz lehet beismerni, hogy a legendásan jóképű Brad Pitt felett is eljárt az idő, hiszen a színész már 58 éves, és igaz, hogy még mindig remek formában van, de azért látni rajta, hogy nem „mai csirke”. Szerencsére még mindig aktívan filmezik, ráadásul már nem kell sokat várnunk a következő alkotására, ugyanis augusztus 4-én érkezik A gyilkos járat című akciófilmje, ami az előzetes alapján nagyon szórakoztató módon fogja vegyíteni az erőszakot és a humort.

Brad Pitt nemrég hatalmas megtiszteltetésben részesült, hiszen ő szerepelhetett a legendás GQ magazin címlapján, de úgy tűnik, hogy éppen szabadságon volt a jobbik fotós és a tehetségesebb, szépérzékkel rendelkező képszerkesztő, ugyanis az elkészült és megjelent felvételek az eddigi visszajelzések alapján nem csupán rondák, de még rettenetesen előnytelenek is.

Egyesek szerint Brad Pitt konkrétan úgy néz ki a GQ hasábjain, mint egy kiöregedett selyemfiú, hiszen nem elég, hogy hozzá egyáltalán nem illő ruhákba bújtatták őt, de még a bőrét is öregebbé tették – ráadásul szinte az összes képre dobtak egy színes filtert is, amitől olyanok lettek, mintha vizeletbe áztatták volna őket.

Az biztos, hogy ezzel a fotózással kicsit mellélőtt a GQ, hiszen Brad Pitt még sosem nézett ki ilyen kiábrándítóan és furcsán – legalábbis erről árulkodnak a meghökkent rajongók által írt kommentek, amikben kiakadtak, hogy mégis hogy tehették ezt korunk egyik legjobb, legsármosabb színészével, aki gyakorlatilag még szexszimbólumnak is számít.

Lehet, hogy elsőre kicsit durvának tűnhet az emberek reakciója, de ha megnézzük a szinte felismerhetetlen Brad Pittről készült felvételeket, akkor rögtön látni fogjuk, hogy egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a képek valóban pocsékul sikerültek:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás