promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A magyar popzene királya volt, aztán egy szörnyű baleset a mélybe taszította – így néz ki ma Császár Előd
Borítókép:  YouTube (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Negyedszázada tört ketté a karrierje, sohasem jutott fel többé a régi csúcsokra.

A magyar újságok nem sokkal 1998 karácsonya előtt adták hírül, hogy egy rendőr szörnyethalt, egy másik pedig megsérült, amikor a fővárosi Körszálló (ma Danubius Hotel Budapest) előtt egy BMW frontálisan ütközött a járőrautójukkal.

A citromsárga kocsit a popsztár Császár Előd vezette, aki elvesztette uralmát a járműve fölött, így pördült neki szerencsétlen módon a rendőrautónak. Ő csak kisebb sérüléseket szenvedett, és akkor még úgy tűnt, hogy a halálos karambolt mindenki gyorsan elfelejti.

„Nagyon sajnálom az elhunyt rendőrt, de nem érzem magam hibásnak, hiszen nem vezettem brutálisan, és alkoholt sem ittam”

– nyilatkozta akkor a 25 éves énekes, akinek a szörnyű baleset végül derékba törte a karrierjét. Két esztendővel korábban lett itthon gigasiker Eördögh Alexával a Tiltott szerelem, és úgy tűnt, hogy a fiatalembert nem állíthatja meg semmi a siker útján.

Hosszas huzavona után, 2001 tavaszán végül felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. A közvélemény mindezen rettentően felháborodott, Császár Elődnek tehát – akár szerette volna, akár nem – el kellett tűnnie a közönség szeme elől.

„Énekes voltam, dj lettem. Mostanában AI-képeket is csinálok. És nagyon élvezem…”

– ad magáról most rövid leírást az Instagram-oldalán, amelyet mindössze néhány százan követnek. Shane 54 néven azonban már 11 ezernél is több rajongót szerzett, vagyis csendben, lassan visszacsempészte magát a zenei életbe.

Császár Előd februárban ünnepelte a 49. születésnapját, és lényegében külsőleg nem sokat változott. A karambolt, és a vele egyidős rendőr (akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve) halálát azonban máig nem felejtette el, és ott kísérti majd élete végéig.

„Nagyon fiatalon elköltözött otthonról, és 22 évesen már a saját pénzéből vásárolt lakásban élt. Úgy érezte, hogy a világ tetején áll. Szerinte azért kapta a sorstól a balesetet, mert szörnyű és elviselhetetlen volt, egy önző dög. Több mint 20 év elteltével is álmodik a balesetről, és biztos benne, hogy a halálos ágyán is emlékezni fog a csattanás hangjára”

– idézte fel az énekesnek a Tények Pluszban tett vallomását az Index. Császár Előd 2002 óta építgeti új karrierjét Shane 54 néven, vagyis már az ítélethirdetést követő évtől kezdve. Szerencséjére a rendőrautó utasa 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, így annak az ügynek nem lett folytatása.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás