promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarok millióit háborította fel a Netflix, de az HBO Max-nak sikerült mindenkit boldoggá tennie
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Netflix sorra nyírja ki a legjobb sorozatait, míg az HBO Max hatalmas örömöt okozott a közönségnek.

Nemrég kiderült, hogy idén nagyjából 200 ezer előfizetőt veszített a Netflix, erre pedig még sosem volt példa a streamingóriás történetében. Rögtön be is esett a részvények árfolyama, majd megkezdődött a „halálhullám”, ugyanis a Netflix sorra kezdte bejelenteni a népszerű sorozatainak végét, ráadásul az animációs stúdióját is felszámolta, ez pedig sokakban aggodalmat keltett.

Újabb áldozata van a Netflix „pánikrohamának”, ugyanis bejelentésre került, hogy véget ér a Steve Carell, Ben Schwartz és John Malkovich főszereplésével készült komédia sorozat, az Űrhadosztály (kritikánk az első évadról elolvasható itt), aminek februárban jött ki a második, és ezek szerint egyben utolsó évada – az alkotás egész jó kritikákat kapott, és több országban is bekerült a TOP10-be, de a magyar rajongók legnagyobb bánatára még ez sem volt elég ahhoz, hogy túlélje a szezont.

Amíg a közönség csak kapkodni tudja a levegőt a Netflix megkérdőjelezhető döntései hallatán, addig az HBO Max igazi csemegével lepett meg mindenkit, hiszen elérhető lett Daniel Craig utolsó James Bond-filmje, a Nincs idő meghalni (kritikánk elolvasható itt), ráadásul a többi 007-es rész is megtalálható a streamingszoltáltatójának kínálatában – sőt, még az 1983-as Soha ne mondd, hogy soha című, nem hivatalos, Sean Connery-féle James Bond alkotás is bármikor megtekinthető az előfizetők számára, ami kifejezetten örömteli.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás