promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most a 300 című brutálfilm csúcsbombázója, a gyönyörű Margo királyné
Borítókép:  Warner Bros. Pictures/Profimedia/300
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

2006-ban világszenzáció volt a 300, amely azonnal forradalmi változást hozott a mainstream filmek világába.

A 300 spártai katona hősies ellenállása a Thermopülai-szorosban az a sztori, amely valószínűleg örökre az elménkbe ég a középiskolás történelemórákon, még Magyarországon is, és utána sosem felejtjük el. Annyira hihetetlennek tűnik a történet, hogy nem is csoda, hogy a filmkészítők fantáziáját is többször megihlette már. A 300 hős történetéből már az amerikai filmgyártás csúcsidőszakában, a grandiózus történelmi filmes tablók korában is készítettek egy mozifilmet,

1962-ben jött ki ugyanis A háromszáz spártai című alkotás, amelyben többek között a kor egyik nagy tehetsége, Richard Egan játszotta Leónidászt.

2006-ban egy képregényadaptáció során transzformálódott a mozikba a 300 története, amelyben a természetfeletti, a misztikus és a horror mellett a CGI kapta a főszerepet. A történelmi tévedésektől hemzsegő alkotás elképesztő látványvilággal mesélte el a 2000-es generációnak az ókori történetet, majd az óriási sikeren felbuzdulva több, hasonló történelmi ihletettségű mozi is elkészült.

Gerard Butler egy csapásra Hollywood csúcsán ült, de a csodálatos feleségét játszó Lena Headey is rengeteg megkeresést kapott a film után. Őt később többek között az HBO saját gyártású sorozatában, a Trónok Harcában is láthattuk, méghozzá Cersei Lannister szerepében, amiért utóbb Golden Globe-díjra is jelölték. A Trónok Harca hozta el számára a teljes világhírnevet.

Így néz ki most a sztár:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás