promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bejelentették a Batman folytatását - ki lesz Robert Pattinson új ellenfele?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Batman rendezője bejelentette, hogy a Warner Bros-nál zöldutat adtak a folytatásnak.

Matt Reeves Batman című alkotása új életet lehelt a DC közismert szuperhősébe. A noir stílus, a hamisítatlan DC-s komorság, és a Gotham című nagy sikerű sorozatot megidéző hangulat minden idők egyik legjob Denevérember-filmjét eredményezte, melyben Robert Pattison zseniálisan alakította a depressziótól és a magánytól szenvedő Bruce Wayne-t.

Bár sokaknak nem nyerte el a tetszését az, hogy az új Batman hűen követte a képregényekből ismert nyomozós irányt, egyes szerint túl lassú és üres, míg mások szerint unalmas volt Matt Reeves produkciója. A megoszló vélemények azonban semmit sem számítanak a Warner Bros-nál, hiszen a bevételi adatok szerint elképesztő sikert aratott a Batman a mozipénztáraknál: világszerte 759 millió dollárt termelt.

Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a stúdiónál zöldutat adtak a folytatásnak, amiben természetesen visszatér a rendezői székben Matt Reeves, míg a főszerepben Robert Pattinson.

A produkcióról egyelőre nincsenek további információk, így sem a címe, sem a következő főgonosz személye sem ismert, de nem kizárt, hogy Paul Dano is visszatér Rébusz szerepében, oldalán a Barry Koeghan által alakított Jokerrel, aki már bemutatkozott a film végén látható Arkham-i jelenetben, de szemügyre vehettük a Batman egyik kivágott jelenetében is.

Hogy mikor kerülhet mozikba a Batman folytatása, azt nehéz lenne megjósolni, hiszen előtte biztos kapunk még egy Pingvin-sorozatot az HBO Maxon Colin Farrell-el a főszerepben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás