promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csuti félmeztelenül, egy nevetségesen kicsi kávéspohárral a kezében mereng az élet nagy dolgain - De miért?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Csuti valamiért úgy gondolta, hogy egy félpucéran merengős kép kíséretében kell reflektálnia a közelmúlt eseményeire.

Az utóbbi hónapokban megállás nélkül Kulcsár Edina és Csuti válása, illetve Kulcsár Edina és G.w.M mindössze három nappal később bejelentett új kapcsolata folyik szinte még a csapból is. Az eddigi visszajelzések alapján a kialakult botrány óta rengetegen szimpatizálnak Csutival, aki jelenleg is kifejezetten aktív Instagramon – bár a posztjai többsége általában arról szól, hogy éppen hol van, hogyan edz vagy mit eszik, szóval nem igazán nevezhető túlzottan izgalmasnak az általa előállított content.

Csuti a rajongói legnagyobb örömére néha megtöri ezeket a tartalmakat egy-egy figyelemfelkeltő, szexi képpel – most is így tett, ugyanis félmeztelenül pózolt egy fekete-fehér, látványosan elgondolkodós, beállítottan mély fotón, amin egy nevetségesen apró kávéspohár van a kezében, hogy teljes legyen az összkép.

„A tegnapnak, mint elmúlt időnek, sokféle vetülete van! Árnyoldal és érték, ráadásul egyszerre, mert a gondolatok letisztulnak, az érzelmek megerősödnek, de hiszem, hogy az idő távlatából a legjobb döntést hozzuk!”

– írta Csuti a felvételhez, amin megcsodálhatjuk a kidolgozott testét.

A poszthoz érkezett kommentek többsége természetesen arról szól, hogy Csuti mennyire jóképű és izmos, de persze olyanok is akadtak, akik a szövegre reagáltak pár támogató, kedves szóval – hiszen minden bizonnyal arról írt a híresség, hogy jelenleg még nem érzi jól magát a válás miatt, de idővel jobb lesz, és rájön majd, hogy ennek így kellett lennie.

Itt lehet megnézni Csuti bejegyzését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás