promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas titok derült ki Will Smith Oscaros pofonjáról – erre tényleg senki sem számított
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez megint csak annak ad igazat, hogy a jelenet egyáltalán nem volt megrendezett, és az Oscar szervezői azonnal lépni akartak.

Már azok az emberek is kezdik elhinni, hogy Will Smith kirohanása az Oscar-gálán teljesen őszinte volt, aki eddig megrendezett jelenetre gyanakodtak. Ugyebár sokan voltak, akik úgy gondolták, hogy valamilyen médiahack van a dologban, és az Oscar ezzel a nézettségét akarta növelni.

Akik úgy látják, hogy az Oscar-díjas színész tényleg elvesztette a fejét, azok meg elég nehéz helyzetben vannak. Az agressziót ugyebár el kell ítélni, de hát azt az embert se szabad leszólni, aki így kiáll a beteg felesége mellett.

Magyarország ügyeletes kritikusa, Puzsér Róbert is megszólalt az ügy kapcsán, aki azoknak a táborát erősíti, akik úgy gondolják ez nem volt médiahack.

Az ügy tényleg komoly volt, ráadásul olyannyira, hogy a Filmakadémia ki akarta rakni Will Smitht az Oscar-gáláról. Ez valóban egy olyan titok, amiről még senki sem tudott.

Nyilván egy világhírű sztárt nem fognak biztonságaik kidobni egy ilyen eseményről, de a színészt felszólították, hogy távozzon, aki erre nem volt hajlandó. Az akadémia a közleményében leírta, hogy másképp is kezelhették volna a helyzetet. Nyilván itt arra gondolnak, hogy kicsivel erélyesebben kellett volna fellépni Smith ellen, aki nem csak végigülte a gálát, de még utána bulizott is egy jót.

A szervezet április 18-án tárgyalja ki Smith ügyét. A közlemény szerint felfüggeszthetik, kizárhatják vagy más szankcióval is sújthatják. Annyi biztos, hogy valamit lépniük kell, és úgy, hogy ne legyen belőle nagy felhördülés. Valószínűleg a színész meg fogja úszni egy kis „ejnye-bejnyével”.

A szakértők szerint az borítékolható, hogy a megérdemelt Oscar-díját nem fogják visszavenni.

Az akadémia Chris Rocktól, a jelöltektől, a vendégektől és a nézőktől is bocsánatot kért a történtek miatt. Ezt később Smith is megtette már kitisztult fejjel.

Will Smith végül lemondott a filmakadémiai tagságáról.

„Visszaéltem az akadémia bizalmával, és megfosztottam más jelölteket és díjazottakat attól a lehetőségtől, hogy ünnepeljenek és ünnepeltessenek rendkívüli munkájukért. Ezért lemondok akadémiai tagságomról, és elfogadom az elnöki tanács ítéletét az esettel kapcsolatban” 

Smith lemondását ezután el is fogadták. 

Az egyik szervező, Will Packer elmondta, hogy Chris Rock nem szerette volna, ha kidobják Will Smitht, mert nem akart rontani a helyzeten. Szóval valamilyen szinten az Oscar-díjas színész a humoristának is köszönheti, hogy átvehette a díját.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás