promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A 60 körüli fiatalok ma is nyomják – 40 éves lett az Első Emelet
Borítókép:  Első Emelet
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Többször is elbúcsúztak már a közönségtől, de idén újra koncerteznek.

A kereken 40 éve alakult Első Emelet a nyolcvanas években az ország egyik kedvenc együttese lett. A nevüket állítólag Nagy Feró javasolta, az eredetileg 6 huszonéves srácból álló banda ugyanis már azzal is meg akarta hökkenteni a közönséget.

Kevesen tudják, hogy eredetileg Cser György volt az énekesük, Kiki (vagyis Patkó Béla) csak 1983-ban igazolt át hozzájuk az Óceán együttesből. Az első nagylemezük szövegeit Geszti Péter írta, az album persze aranylemez lett.

A rendszerváltás környékének egyik legnépszerűbb hazai zenekara először 1992-től szüneteltette működését, majd 2013-ban (harminc évesen) elvileg az utolsó koncertjüket akarták adni a Papp László Budapest Sportarénában.

Szerencsére a banda alkalmanként ma is fellép, idén májusban például Komáromban játszanak, az Első Emelet 40. születésnapja előtt is tisztelegve. A felállás az idők során többször változott, de óriási balhé sohasem volt a tagok között.

„Hiába voltak hullámvölgyek, negatív dolgok a zenekaron belül, állandó volt a jókedv, egymás ugratása. Ez egy nagyon jól működő csapat”

– jegyezte meg Tereh István zenekarvezető egy pár évvel ezelőtti interjúban. A mintájuk a Duran Duran, a Kajagoogoo, a Simple Minds, a Frankie Goes To Hollywood volt, ám mindezzel együtt sikerült igazán egyedi hangzású, a magyar közönségnek is bejövő számokat alkotniuk.

„Cser Gyuri szakmailag nagyon jó volt, mindent egyből felénekelt a stúdióban, de emberileg gondok akadtak vele, sok mindent nem tudott a helyén kezelni, mi pedig nem tudtuk tolerálni a hozzáállását. Így amikor kivált, tartottunk egy meghallgatást, ahol egyértelműen Kiki volt az, aki a hangjával, a személyiségével és az öltözködésével a legjobban passzolt hozzánk. Ismertük már korábbról, az Óceán zenekarban többször is fellépett előttünk. Mi olyan szövetséget alkottunk, hogy csak olyan ember jöhetett szóba új tagként, akivel minden téren kijövünk, és ő ilyen volt”

– mesélt Tereh az új énekes kiválasztásáról. Az indulásuk idején Berkes Gábor billentyűs „bekönyörögte” magukat az R-Go előzenekarának, de ahogy egyre nagyobb lett a sikerük, úgy kaptak egyre kevesebb időt. Szikora Róberték előbb 40 percig hagyták őket játszani, a végén azonban csak 25-öt.

„Világosan emlékszem, hogy Pápán az öltözőben kért meg bennünket a Szikora, hogy kicsit rövidítsük a műsort, mert nagyon lefárad a közönség. És azt ő nem szívelte. De nagyon sokat köszönhetünk neki, nagyon nagy lökést adott a karrierünknek az a turné, sokat tanultunk és sokan megismertek minket”

– ismerte el Tereh mellett Kisszabó Gábor basszusgitáros is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás