Blacklight-kritika: Liam Neeson lerágott csontként mehet a süllyesztőbe

Liam Neeson évek óta ígérgeti, hogy befejezi a nyuggerakciózást, mégis sorban vállalja el a pocsékabbnál pocsékabb akciófilmeket, amelyek mind ugyanarra az elcsépelt és dögunalmas kaptafára készülnek. A teljes ismeretlenség küszöbén táncoló rendezők régóta kihasználják, hogy az ír színész manapság minden értékelhetetlen szakramentumra aláír, ami mögött olyan költségvetés van, amiből az ő sztárgázsijára is telik, így aztán az ő nevével sikerül eladniuk olyan harmatgyenge, a minőségi trash kategóriában örömtáncot lejtő, mozgóképes förmedvényeket, mint például a Jeges pokol, a The Commuter, a Dermesztő hajsza, vagy a Becsületes tolvaj; hogy csak néhány példát említsek az utóbbi évekből.

Nem véletlenül hoztam fel a Becsületes tolvaj-t, hiszen ugyanaz a Mark Williams rendezte, aki a nemrég debütált Blacklight-ot is, és bár már a Becsületes tolvaj sem tudott kitörni a lapos és dögunalmas akciófilmek pöcegödréből, a Blacklight még annál is kevesebbet nyújt mind Liam Neeson-, mind a nyuggerakció szerelmeseinek.

^{Forrás: Profimedia}

A történet szerint Travis Block (Liam Neeson) az FBI árnyékharcosaként szolgál már hosszú évek óta, és olyan dolgokat tesz a főnöke parancsára, amire egyáltalán nem büszke. Emiatt romlott meg a kapcsolata a lányával is, így öregkorára elhatározza, hogy ő lesz az unokája, Natalie számára a világ legjobb nagypapája. Azonban a boldog nyugdíjas évek még váratnak magukra, mivel egy titkos kormányprogram keretében megszaporodnak az értelmetlen halálesetek a civilek körében. Block összefog egy újságíróval, hogy együtt leplezzék le az FBI-t, de az ügyet tovább bonyolítja, mikor az öreg árnyékharcos szerettei is veszélybe kerülnek.

Nincs mit ezen szépíteni: a Blacklight egy minősíthetetlen és felesleges filmhulladék lett, aminek faék egyszerű sztoriján és forgatókönyvén hárman dolgoztak - köztük maga a rendező is. Ha három vadidegen találkozna a villamosmegállóban, és véletlenszerűen beülnének egy kocsmába, hogy egy pofa sör mellett összedobják egy akciófilm szkriptjét, még akkor is különb történetet raknának össze, mint azok, akik magukat szakmabeli íróknak vallják. A Blacklight konkrétan üvölt kínjában, annyira nincs egyben a sztori, és annyira híján van nemcsak a kreatív, de az egészen egyszerű, már-már jelentéktelen részleteknek, arról nem is beszélve, hogy egyik karakternek sincs jelleme, sem útja, de még csak jelenléte és létjogosultsága sem.

^{Forrás: Profimedia}

Tisztán látszik, hogy az egész film csakis azért készült, hogy mint az elmúlt 14 évben mindig, az alkotók most is paraziták módjára élősködjenek az Elrabolva sikerén, és újfent kihasználják a haldokló karrierjében verdeső Liam Neeson-t, aki ezzel a filmmel nem csak, hogy egy újabb szöget vert saját pályafutásának és színészi tekintélyének koporsójába, de egyben önmaga paródiájává is vált, hiszen ahogy napról-napra egyre közelebb kerül a 70-hez, úgy lesz filmről-filmre röhejesebb minden egyes bunyójelenete.

A Blacklight-nek csupán egyetlen pozitívuma van: tökéletes altató; és ezt tapasztalatból mondom. Bár eddig úgy volt, hogy február közepén mutatják be a hazai mozikban, a magyarországi premier tisztázatlan okok miatt még mindig várat magára, de talán jobb is, ha soha nem kerül a nagyközönség elé, mert nincs is annál rosszabb, mint mikor egy egykor olümposzi magasságokban szárnyaló Liam Neeson már nem több, mint egy lerágott csont, amit a vérszomjas hiénák módjára viselkedő filmesek egymás után kaparnak fel a földről, majd miután újra jól megcsócsálták, visszaköpik a porba.