promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az év egyik leglátványosabb filmjének ígérkezik a Sonic 2 - új, magyar nyelvű előzetes
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Természetesen Jim Carrey is visszatér a Sonic, a sündisznó 2-ben, ami még az első résznél is jobbnak tűnik.

2020-ban, szinte közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt mutatták be a Sonic, a sündisznó című filmet, ami a klasszikus SEGA játékok hősén alapult. Az alkotás még a körülmények ellenére is igazi meglepetéssiker lett, ráadásul Jim Carrey is remekelt a főgonosz szerepében, így a stúdió a rajongók legnagyobb örömére hamar bejelentette, hogy jöhet a folytatás.

A készítők belehúztak, és mindössze két év alatt összedobták az április 7-én érkező Sonic, a sündisznó 2-t, amiben jóval nagyobb a tét, hiszen Jim Carrey karaktere kegyetlen bosszút esküszik, miközben megjelenik két Sonichoz hasonló lény is – szóval felkészülhetünk egy újabb hatalmas kalandra, ami az egész család számára felhőtlen szórakozást ígér.

Már meg is érkezett a Sonic, a sündisznó 2 új, szinkronizált előzetese, ami alapján sokkal látványosabb, izgalmasabb és még talán viccesebb is lesz a folytatás, amit természetesen ismét Jeff Fowler rendezett – így akinek tetszett az első rész, annak szinte biztos, hogy ez is be fog jönni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás