promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Utálják, vagy imádják az emberek Oláh Ibolya legújabb szerzeményét, ami megnyerte A Dalt?
Borítókép:  MTI Fotó - Bruzák Noémi
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Oláh Ibolya nyerte a „Nem adom el” című dalával A Dal döntőjét szombaton.

A Dal 2022 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra szombaton. A szerzemények szimfonikus változatban csendültek fel a végső megmérettetésen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében, amelyet Balassa Krisztián vezényelt.

A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben: Oláh Ibolya és a Nem adom el 38 ponttal, a Subtones (Nem segít más) és a Third Planet (Táncol a világ) 22-22 ponttal, valamint Solére-től a Másért 16 ponttal.

Ezek után a nézők sms-ben szavazhattak, a legtöbb voksot pedig Oláh Ibolya szerzeménye kapta.

Oláh Ibolya Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesült. Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, erről egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett tízmillió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

Mivel A Dal nyertes produkciója már nem vesz részt az Euróvíziós Dalfesztiválon, így az emberek többségét nem igazán izgatja a műsor. Ezért szerettük volna megnézni, hogy mit gondol az internet népe Oláh Ibolya szerzeményéről.

Azt hozzá kell tennünk, hogy az emberek hatalmas százaléka csak dicsérni tudta Oláh Ibolyát:

„Végre győzött a igazság!!! Ő volt a legjobb”

„Nem nézem ezt a műsort, de legalább olyan győzött, aki most tényleg jó volt. Az elmúlt évekre ez nem volt igaz (kivéve az AWS, mert ők is megérdemelten nyertek)”

Persze akadt olyan is, aki negatív véleménnyel volt erről az egészről:

„Ha ez volt a csúcs, nem is bánom, hogy nem néztem.”

„Sajnálom, nekem nem jön be ez nő. Sem a hangja sem az előadásmódja . Nekem borzalmasnak hangzik”

A tényeken persze ez nem változtat, mert A Dal 2022 nyertese Oláh Ibolya.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás