promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pamela Andersonnak elege lett abból, hogy mindenki rajta nevet - Nem akárhogy önt tiszta vizet a pohárba!
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pamela Anderson eddig csak hallgatott, és hagyta, hogy hazudozzanak róla az emberek, de most a saját kezébe veszi az irányítást.

Nemrég mutatták be a Pam & Tommy című sorozatot, ami Pamela Anderson és Tommy Lee kapcsolatáról, illetve a szexvideójuk kiszivárgásáról szól. Pam Anderson kijelentette, hogy nem hajlandó megnézni az őt bizonyos szinten kifigurázó, és az életét pedig kiszínező alkotást, amihez semmi köze sem volt – azt viszont megelégelte, hogy alaptalan pletykák terjednek emiatt róla, ezért most saját dokumentumfilmet készíttet, amit a Netflix fog bemutatni.

„Az életem. Ezer tökéletlenség. Millió félreértés. Huncut, vad és elveszett. Nincsenek elvárások. Csak meglepni tudlak – nem egy áldozat, hanem egy túlélő. Azért élek, hogy elmondhassam, mi történt valójában”

– írta Pamela Anderson a sokat sejtető, bejelentő bejegyzésében.

Az egyelőre címmel nem rendelkező alkotást Ryan White készíti majd, és állítólag Pamela Anderson privát, eddig sosem látott felvételei is helyet kapnak benne, hogy végre az egész világ megtudja, miket kellett átélnie a színésznőnek – szóval felkészülhetünk egy őszinte, nagy port kavaró dokumentumfilmre.

Itt lehet megnézni Pamela Anderson bejelentését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás