promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Szia, Kata vagyok! Van még egy Pepsid?” – így készült az ikonikus, szexi reklám
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy amerikai reklám koppintása volt, de sikeresebb lett az eredetinél.

Az újabban rendezőként is ténykedő Dobó Kata 1998-ban már túl volt az Éretlenek című sorozat, illetve A miniszter félrelép című mozifilm sikerein, vagyis a pályája egyik csúcsán járt, így érthető, miért rá esett a Pepsi választása, amikor elkészítették egyik híres reklámjuk magyar remake-jét.

A vörös hajú, démoni tekintetű, izgató alakú színésznő 24 évesen vállalta el az ikonikussá vált reklámszerepet. A vicces szituáció szerint egy nem túl menő sráchoz (Spáh Dávid alakítja) este becsönget egy csodaszép lány a szomszédból (a modell Kiss Piroska), hogy Pepsit kérjen tőle. A meglepett házigazda persze minden követ megmozgat egy palack üdítőért, de aztán felbukkan a váratlan látogató hasonlóan izgató szobatársa, aki szintén üdítőért jött.

Dobó Kata ugyanebben az évben, 1998-ban jött össze a hollywoodi legenda Andy Vajnával, akivel nyolc éven át voltak együtt. Kiss Piroska manapság fotózással foglalkozik, és mozifilm kapcsán nagyjából 20 éve lehetett hallani róla. Akkoriban Budapesten forgatták az Én, a kém című akcióvígjátékot, és a pletyka szerint a főszereplő Eddie Murphy szeme megakadt a csinos modellen egy szórakozóhelyen, de kosarat kapott.

Az itthon híressé és emlékezetessé vált reklám egyébként egy 1987-es (diétás) Pepsi-reklám remake-je volt. Abban Michael J. Fox alakította az idétlen srácot – a sztárszínész akkor még csak a kultikus Vissza a jövőbe első részének bemutatóján volt túl.

Az a hirdetés mára nagyjából feledésbe került, de a magyarországi negyvenes-ötvenes korosztály szíve még ma is megdobban, ha véletlenül meghallja valahol az emlékezetes mondatokat:

„Szia, Kata vagyok! Van még egy Pepsid?”

A reklám egyébként angolokból és ausztrálokból álló stáb munkája, és Kiss Piroska visszaemlékezése szerint először szerepelt olyan forgatáson, ahol megvolt minden szükséges technikai háttér. Dobó Kata pedig egy régi képen nemrég megtalálta azt a csapót, amellyel a forgatáson dolgoztak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás