promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kanye West tényleg kifogta a világ leggömbölyűbb fenekű csaját – a mázlista!
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Együtt forgatott a dögös színésznővel, akit ott is bemutatott új barátnőjeként.

Tavaly szeptemberben vált el feleségétől, Kim Kardashiantól a 44 éves Kanye West. A milliónyi díjjal elhalmozott amerikai rapper megrázta magát, és úgy néz ki, hogy ismét becsajozott. Választottja a nála 12 évvel fiatalabb Julia Fox.

Az olasz-amerikai származású modell-színésznő a közelmúltban már a nyilvánosság előtt is megjelent párjával. Julia nem a legvisszafogottabb szerkóját választotta, a fekete nadrágban pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ő lehet a világ egyik legformásabb, legkerekebb fenekű nője (képek itt).

A fején maszkot viselő Kanyéval az utcán sem szégyellősködtek, a férfi ölelgette és csókolgatta új szerelmét, ahol érte. Valójában a rapper készülő, Donda 2 című stúdióalbumához készítettek felvételeket Los Angelesben, és ez alkalomból öltözködtek kissé furcsán.

A Daily Mail értesülése szerint rendhagyó produkcióra számíthatunk, hiszen nemcsak egy zenei albumot dob ki Kanye, hanem egy mozifilmet is, amelyben természetesen a barátnője kapja majd a legfontosabb szerepet.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy Julia valami szekrény aljából kikapott ócskaságot vett magára, el kell áruljuk, hogy igen menő cuccokban pompázott a nyilvános megjelenésen. A leggings egy Alexander McQueen-darab volt, ehhez bőr melltartót, valamint Balenciaga inget viselt, és a szettet egy dögös térdig érő csizma tette teljessé.

„Nagyon felfűtöttek voltak, alig vették le a kezüket egymásról”

– mesélte egy névtelen forrás a Daily Mailnek, bizonyítva, hogy nagyon friss még ez a szerelem a színésznő és a zenész között.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás