Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Pókember: Nincs hazaút-kritika: a világ legjobb Pókember-filmje egyben a Marvel legjobb filmje is

Pókember: Nincs hazaút-kritika: a világ legjobb Pókember-filmje egyben a Marvel legjobb filmje is

Zene, Film & Kultúra

Pókember: Nincs hazaút-kritika: a világ legjobb Pókember-filmje egyben a Marvel legjobb filmje is

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 07:07

A Pókember: Nincs hazaút nemcsak egy újabb Pókember-film, hanem A PÓKEMBER-film, amin mindenki bőgni fog. Ez a film egyben a világ legjobb Pókember-filmje, a Marvel eddigi legkiemelkedőbb darabja, és minden idők egyik legkiválóbb szuperhősfilmje is. Spoilermentes kritika.​

Tom Holland Pókembere a 2016-os Amerika kapitány: Polgárháború-ban mutatkozott be az MCU-ban, majd egy évvel később megkapta első önálló kalandját a Pókember: Hazatérés-ben. 2018-ban ezt követte a Bosszúállók: Végtelen háború, majd 2019-ben a Bosszúállók: Végjáték, és a Pókember: Idegenben.

Bár Holland komoly hátránnyal indult Tobey Maguire és Andrew Garfield hálószövője után, a Marvel-rajongók szinte azonnal megkedvelték a kissé esetlen, kölyökképű, kiváló akrobatikus képességekkel megáldott fiatal színészt, akiről köztudott, hogy nem tud lakatot tenni a szájára. Holland eredetileg 5 Marvel-filmre írt alá, és a stúdió, Sony-val vívott csatája utáni döntés okán mindenki tudta, hogy Holland a Pókember: Nincs hazaút-tal el fog búcsúzni az MCU-tól. Azóta persze a Sony Entertainment egykori elnöke, Amy Pascal érdekes kijelentést tett Pókember jövőjét, valamint a két stúdió további együttműködését illetően, de a legfrissebb hírek szerint egyelőre annyi biztos, hogy Holland hálószövőjét még egy csapatfilmre fogja ”kölcsönadni” a Sony a Marvelnek.

De ne rohanjunk ennyire előre a végtelen találgatásokba, foglalkozzunk inkább az év talán legjobban várt filmjével, a Pókember: Nincs hazaút-tal, ami minden várakozásunkat felülmúlta.

Az MCU 27. filmje másodpercre pontosan ott kezdődik, ahol a Pókember: Idegenben véget ért. Mysterio leleplezte Petert, akinek így nemcsak a saját, de szerettei, és barátai élete is fenekestül felfordul. Petert egyszerre veszik körbe a rajongói és a gyűlölködői, akik az elsőszámú közellenségként tekintenek Pókemberre. A gimnazista fiú kénytelen Doctor Strange-hez fordulni segítségért, de egy balul sikerült varázslat miatt csak még nagyobb bajt okoznak. A multiverzum elszabadul, és jól ismert arcok kezdenek el beszivárogni a Marvel Filmes Univerzumába.

Talán még a Bosszúállók: Végjáték előtt sem volt akkora titkolózás az MCU-nál, mint a Pókember: Nincs hazaút-nál; és ez nem véletlen. A Marvel úgy készült, hogy Tom Holland Pókembere ezzel a filmmel fog elköszönni a saját filmes univerzumuktól, ezért minden bevetettek, hogy az utolsó közös kalandjuk egy kolosszális élmény legyen nem csak nekik, de a rajongóknak is.

A multiverzummal játszani egy ekkora filmes univerzumban egyszerre merész és ostoba húzás, hiszen ezzel az alkotók vállalják azt a kockázatot is, hogy saját logikátlanságukkal kiásott csapdájukba esnek bele. Márpedig - ahogy az a Nincs hazaút-ban is elhangzik - az embernek nagyon kell vigyáznia, hogy mibe esik bele. Az új Pókember-film narratívája itt-ott azért megbotlik a saját lábában, de ezt a minimális hibát abszolút meg lehet bocsátani a forgatókönyvet író Chris McKennának és Erik Sommersnek, mert egy ilyen volumenű produkció történetét, ami szó szerint csaknem 20 évet, és három különálló Pókemberes univerzumot köt össze, hatalmas kihívás és feladat még a legprofibb íróknak is, de ebben az esetben egy árva panaszunk sem lehet.

A Pókember: Nincs hazaút egy precízen megírt és elmesélt történet, amiből aztán egy olyan grandiózus szuperhősfilm tudott születni, amelyhez foghatót még soha sem láthattunk. Bár itt is szerepet kap a Marvel-filmektől megszokott humor, mégis inkább a drámaiság dominál. Az új Póki-kaland egy kőkemény érzelmi hullámvasút, amin egyszerre fogunk nevetni, sírni, örömködni, bőgni, és gyászolni.

Ugyan a történet rengeteg karaktert vonultat fel a korábbi Pókember-filmekből (Willem Dafoe Zöld Manója, Alfred Molina Doktor Oktopusza, Jamie Foxx Elektrója, Rhys Ifans Gyíkja, és még sokan mások - a szerk.), mégis Peter Parker és az ő drámája marad a középpontban, ami egyáltalán nem tudott volna működni, ha nincs hozzá Tom Holland pazar játéka. Dőreség lenne azt mondani, hogy az ifjú szuperhős nem a Marvel-filmek egyik legkiemelkedőbb színésze, hiszen gondoljunk csak vissza a Végtelen háború azon improvizált jelenetére, mikor a Csettintés miatt eltűnik, vagy a Végjáték-ban Tony halálára. Ha bárki azt gondolta, hogy az imént felsorolt jelenetek voltak az MCU legszomorúbb pillanatai, akkor nagyot tévedtek. A Pókember: Nincs hazaút telis-tele van fájdalmasabbnál fájdalmasabb jelenetekkel, amelyek garantáltan meg fognak ríkatni bennünket.

Akcióját tekintve ugyancsak nincs okunk panaszkodni, viszont senki se számítson akkora durranásra, mint a Bosszúállók-filmeknél. Igaz, a Pókembereknek sosem a végeláthatatlan bunyózások és a robbantgatások voltak a mozgató rugói, hanem a karakterközpontú történetek, és ez ezúttal sincsen másképp. A visszatérő gonosztevők is csupán részben az akció miatt vannak felvonultatva, de nosztalgikus jelenlétükre inkább azért volt szükség, hogy Peter Parker az ő ”segítségükkel” válaszoljon meg magában bizonyos morális kérdéseket, és egy felnőttes gondolkodású, komoly döntéseket hozó férfivé váljon.

„A nagy erő nagy felelősséggel jár”

- hallottuk már oly sokszor a Pókember-filmekben, de csak most nyert igazán értelmet ez a bölcsesség.

A Pókember: Nincs hazaút nem csupán egy újabb Pókember-film, hanem A PÓKEMBER-film, ami tele van utalásokkal, gagekkel, akcióval, humorral, meglepetésekkel, fordulatokkal, szomorúsággal és fájdalommal. Ehhez a filmhez nem elég csak mezei Marvel-rajongónak lenni; aki nem a Sam Raimi-féle Pókembereken nőtt fel, és nem látta A csodálatos Pókembereket, azok nem fogják megérteni a Nincs hazaút-nak a súlyát és a jelentőségét, és nem is fogják oly sokra értékelni, mint az igazi Pókember-rajongók.

A Pókember: Nincs hazaút nem egy újabb giccses Marvel-produkció, ami ugyanazt a bevált és elcsépelt receptet követi. Ez egy minden tekintetben fantasztikus és kiemelkedő alkotás, páratlan alakításokkal, zseniális zenével és szemet kápráztató látvánnyal, de mindemellett még annál is több. Ha azt hittük, hogy a Bosszúállók: Végtelen háború / Végjáték volt az MCU leggrandiúzusabb etapja, akkor nagyot tévedtünk. Ugyanis a Pókember: Nincs hazaút minden túlzás nélkül az eddigi legjobb Marvel-film, hovatovább az év egyik legkiválóbb alkotása, a világ legjobb Pókember-mozija, és minden idők egyik legzseniálisabb szuperhősfilmje.

Fontos megjegyzés: van stáblistás jelenet, de érdemes a legvégét is kivárni, ugyanis olyasmit fogunk látni, amilyenre utoljára az Amerika kapitány: Az első bosszúálló-nál volt példa.

Borítókép: Wallpapersden