promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Az ismeretlen zsenikirály”: Ő fedezte fel Bud Spencer és Terence Hill zseniális párosát - videó
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Bud és Terence első közös filmje már a híres művészenevekkel az Isten megbocsát, én nem! című alkotás volt.

Bud Spencer és Terence Hill párosáról valószínűleg rengeteg ismeretünk van, hiszen Magyarországon talán egyetlen színészpárosnak sincs akkora kultusza, mint a két olasz színészóriásnak.

A párosnak összesen 18 közös filmje van, az elsőt a híres művésznevekkel pedig még a hatvanas évek derekán forgatták le, a rendezője pedig az olasz film egyik ikonikus alakja, Giuseppe Colizzi volt.

Colizziről, úgy mint, Bud és Terence közös kalandjairól, filmjeik kulisszatitkairól egy most frissen megjelent könyvből, a Verhetetlen párosból is rengeteg újdonságot tudhattok meg. Többek között azt, hogy a nagy párost Colizzi fedezte fel, ő hozta egymás mellé őket, ő segített megformálni azokat a karektereket, amelyek annyira jól tudtak működni egymás mellett.

Az Isten megbocsát, én nem! még nem az a vértelen, agressziómentes, ikonikus pofonokkal és parasztlengőkkel operáló film, hanem még sokkal durvább, de a páros későbbi alakításainak csírája már ebben a filmben is felfedezhető.

Később majd Enzo Barboni, művésznevén E. B. Clucher lett az, aki tovább tökéletesítette a párost, elképesztően jó komédiákba fordítva a köztük lévő különbségeket.

Giuseppe Colizzi 1978-ban, nagyon fiatalon, 53 éves korában hunyt el, sorozatos szívproblémái akadályozták, hogy a nagy trilógia és a Mindent bele, fiúk! után még további nagy filmeket készíthessen a páros főszereplésével.

Pedig az egyik filmnek már kész volt a forgatókönyve is, amikor a tragédia bekövetkezet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás