promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az Amerikai pite sztárjainak a való életben is viszonyuk volt? 22 év után végre kiderült az igazság!
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokak szerint az Amerikai pite forgatása egy igazi orgia volt, Tara Redig pedig most tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, hogy valójában lefeküdtek-e egymással a színészek.

1999-ben mutatták be minden idők egyik legsikeresebb tinivígjátékát, az Amerikai pitét, ami egy egész generáció kultuszfilmje lett. Az alkotásban fiatal srácok próbálnak becsajozni, hogy végre elveszítsék a szüzességüket, de ezzel ellentétben sok-sok éve azt pletykálják, hogy a színészek valójában végigszeretkezték a forgatást, és mindenki lefeküdt mindenkivel – viszont az igazság elég távol áll ettől.

Az Amerikai pite Vickyje, Tara Reid 22 év után elárulta, hogy senki sem jött össze a másikkal a film munkálatai alatt, ugyanis olyan családias volt a hangulat, és olyan bensőséges kötődés alakult ki közöttük, hogy nagyon furcsán érezték volna magukat, ha a való életben is szexelnek – szóval ezek alapján az ominózus almáspite több „akciót” látott, mint a színészek.

Biztos, hogy sokan meglepődtek ezen a válaszon, hiszen egy ilyen szexuálisan túlfűtött alkotás esetében akarva-akaratlanul is eszébe juthat az embernek, hogy a fiatal színészek valószínűleg nemcsak a vásznon folytattak viszonyt, hanem azon kívül is – de most mindenki megtudhatta, hogy ez nem így történt.

A nosztalgia jegyében itt lehet megnézni az Amerikai pite egyik legviccesebb (18+-os) jelenetét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás