promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Puzsér Róbertet nem láthatjuk többé a tévében?
Borítókép:  Puzsér Róbert / youtube.com/ATV Magyarország (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Púzsér Róbert gigászi interjút adott a Szavakon túl című műsorban.

Magyarország egyik legérdekeltebb kritikusa több mint egy órás interjút adott Kadarkai Endrének, amelyben politikai pályafutása mellett ritkán hallott fájdalmairól is beszélt. A beszélgetésben beszél édesanyja elvesztéséről, a vele való kapcsolatáról is, illetve pályafutásáról is rengeteg információt tudhatunk meg.

Korábban a Media1 is beszámolt róla, hogy az ATV-n futó műsorához, a Sznobjektívhez régóta nem készült már új rész. Akkor a lap érdeklődésére az ATV annyit közölt, hogy 

"Puzsér Róbert rengeteg elfoglaltsága miatt a televíziós műsorok készítésében jelenleg nem tud részt venni".

Egyúttal azt is hozzátették, hogy a SpiritFM-en hétköznapi rendszerességgel futó műsora, az Önkényes Mérvadó ezután is jelentkezik majd friss adásokkal.

A most adott interjúból megtudhatjuk, hogy egy időre befejezi a tévézést Puzsér, ezt azzal indokolta, a kritikus, hogy a tévé jár számára a "legnagyobb feszültséggel", ez követeli a legnagyobb intenzitású jelenlétet, ebben érzi legkevésbé komfortosan magát Puzsér. Ez persze nem jelenti azt, hogy örökre visszavonulna a képernyőtől, csupán egy időre.

A részleteket a videóból is megtudhatjátok:

Amúgy a Sznobjektív egyik legnézettebb adása az idén az volt, amelyben többek között Majkáról és Tóth Gabiról is elmondta véleményét a kritikus, miközben elkészítette azt a toplistát, amelyre a szerinte 10 legmérgezőbb magyar popsztár került fel

Kitaláljátok, hogy ki lett az első?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás