promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre kiderült, hogy ki fogja letaszítani Majkát a csúcsról
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az illető közelebb áll Majkához, mint gondolnátok, és jóval fiatalabb is nála.

Majka abszolút nem pihen: zakatol a Sztárban sztár leszek!, és közben van még néhány koncert is, amit le kell tudniuk a nyár végén. Indul majd hamarosan a Swing-turnéjuk Curtisszel, aminek október végén lesz a premierje.

Ezt már a pandémia óta tervezik Majkáék, de nem tudtak eljutni addig, hogy meg is valósítsák. Most az eredeti elemeket sikerült kibővíteniük, szóval olyan showt ígérnek, amitől mindenkinek le fog esni az álla.

A fellépések alatt a zenekar 13 fúvóssal és 12 táncossal egészül ki, szóval valóban páratlan lesz a hangulat.

Közben kiderült, hogy Majkának van egy kihívója, aki már 4 évesen bizonyítja, hogy van helye a színpadon. Ez nem más, mint Majka fia, Olivér, aki igazán profin kezdett el készülni a sztárságra. Az biztos, hogy úgy nő, mint a gomba. 

Olivér nem olyan rég feltűnt a Sztárban sztár leszek! színpadán is, hogy csináljon egy kis hangulatot. A fiú még az apukájának is odapirított, hogy szedje össze magát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás