promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újabb látványos török történelmi sorozat készült, ezúttal a kalóz Barbarossáról
Borítókép:  Barbaroslar
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Szulejmán méltó utóda lehet a széria, amelyet szeptemberben kezdenek el vetíteni.

Magyarországon is nagy sikert aratott a talán legnagyobb török uralkodó, Szulejmán szultán életéről készült tévésorozat. Alighanem ennek kedvező fogadtatásán felbuzdulva kerestek egy újabb megfilmesíthető sorsot – és döntöttek végül egy híres kalóz mellett.

Hajreddin Barbarossa az 1500-as években tevékenykedett, és néhány évtized alatt az egyik legfélelmetesebb földközi-tengeri kalóz vált belőle. Aztán felemelték, és az Oszmán Birodalom főadmirálisaként aratott további sikereket.

Korábban a török hadsereg leggyengébb pontjának a flotta számított, Hajreddin Barbarossa vezetésével azonban a vízen is a keresztény hatalmak fölé tudtak nőni. „Az iszlám legjava” jelentésű Hajreddin nevet éppen a már említett Nagy Szulejmán adományozta neki.

Az oszmánok tengeri ereje Barbarossa halála után hirtelen meggyengült, amit az 1571-es lepantói vereségük jelzett a legjobban. Az admirális tehát valóban olyan történelmi személy volt, aki külön korszakot képviselt az Oszmán Birodalom gazdag históriájában, és ezáltal az élete méltó a megfilmesítésre.

A róla szóló sorozatot alighanem már az egész világon tűkön ülve várják, hiszen a törökök által „dizinek” nevezett filmek az USA-tól a Balkánon át Kínáig az egész bolygót meghódították.

A Barbarossáról szóló, törökül Barbaroslar címet viselő sorozatot szeptemberben kezdik el vetíteni odahaza, vagyis egyelőre nem tudni, mikor érkezik meg Magyarországra. A címszerepet az alig 33 éves Ulaş Tuna Astepe fogja játszani, aki előtte a Sen Anlat Karadeniz (Meséld el, Fekete-tenger) című diziben játszott.

A legtöbb részt Isztambulban forgatták, de sok jelenet készült Algériában is. A munkának már 2021 márciusában nekiláttak, és egyelőre úgy néz ki, hogy a sorozat csupán 5-6 epizódból fog állni, hiszen egy ilyen látványos alkotás költségei az egekben vannak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás