promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Budapesten is dínók tombolnak majd a Jurassic World 3-ban?
Borítókép:  Wallpapersden
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Érdekes információk érkeztek az új Jurassic World-ről.

2022. június 9-én debütál a hazai mozikban a Jurassic World: Világuralom, aminek egy világ várja már az első hivatalos előzetesét. Néhány szerencsés persze már láthatott pár percet a szuperprodukcióból a CinemaCon-on, köztük a Gizmodo kritikusa, aki úgy fogalmazott a látottakról, hogy

„ez olyan, mintha Indiana Jones, Jason Bourne és James Bond akciójeleneteit összehozták volna a dinókkal”.

A filmes újságírója leírása szerint a kedvcsinálóban Bryce Dallas Howard épületről épületre ugrált, miközben egy csapat dinoszaurusz üldözte őt, miközben Chris Pratt egy velociraptort kerget egy macskaköves utcában, ami európai helyszínre utal.

Hogy melyik európai városban játszódhat az említett jelenet, arra nem derül fény, és azt sem tudni, hogy mikor érkezhet az első nagy előzetes.

Az új trilógia zárófilmjének cselekménye ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész befejeződött, azaz a dínók kiszabadulnak, és az emberek közé mennek.

„A film fő kérdése az, hogy ha a dinók megjelennek közöttünk, biztonságban leszünk-e”

– foglalja össze a lényeget a film rendezője, Colin Trevorrow.

A Jurassic Park: Világuralom-ban teljesül végre a rajongók vágya, visszatér az első film három legfontosabb szereplője, a már az előző részben is felbukkanó Jeff Goldblum, továbbá Sam Neill és Laura Dern is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás