promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Íme a Marvel legújabb szuperhős csapata – Megérkezett az Örökkévalók utolsó előzetese!
Borítókép:  Örökkévalók / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már nem kell sokat várnunk a Marvel következő nagy dobására, ugyanis hamarosan érkezik az Örökkévalók, de a premier előtt még kijött hozzá egy elképesztően jó, új előzetes is.

A Marvel tovább folytatja a rengeteg új hőst felvonultató negyedik fázis építését, aminek a következő állomása a szeptember 2-án bemutatásra kerülő Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája lesz Simu Liu főszereplésével. Mindössze pár héttel később az Örökkévalók című alkotás is megérkezik, ami könnyen lehet, hogy minden idők leglátványosabb Marvel-filmje lesz.

Az Örökkévalók olyan lényekről szól, akik már több ezer éve itt vannak a Földön, de most jött el az ideje, hogy előbújjanak az árnyékból, és harcba szálljanak egy minden eddiginél veszélyesebb gonosz ellen.

Kaptunk egy új, végső előzetest is a filmhez, ami tele van mókás pillanatokkal (mint például egy IKEA-s asztal széttörése), illetve epikus jelenetekkel, ráadásul arra is választ adott, hogy hőseink miért nem csináltak semmit, mikor Thanos a fél univerzumot kiirtotta a Bosszúállók: Végtelen háborúban: a karakterek azt a parancsot kapták, hogy semmiképp se avatkozzanak be, akármilyen szörnyű történések is fenyegetik az emberiséget.

Az alkotást A nomádok földje kétszeres Oscar-díjas rendezője, Chloé Zhao készítette, és olyan színészek szerepelnek benne, mint például Angelina Jolie, Salma Hayek, Kit Harington, Richard Madden vagy Kumail Nanjiani, szóval bőven lesz miért várnunk a jelen állás szerint november 4-én esedékes premiert.

Itt lehet megtekinteni az Örökkévalók utolsó előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás