promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Idris Elba fogja játszani minden idők egyik leghíresebb videojáték figuráját
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A színész leleplezte a következő filmes szerepét.

Nemrég fejeződött be a Sonic 2. részének a forgatása, és ha minden jól megy, 2022. április 8-án láthatjuk is a mozikban. A folytatás történetének rövid leírását korábban már nyilvánosságra hozták, de az első előzetesre még várni kell egy darabig. Az biztos, hogy izgalmakban és fanservice-ből nem lesz hiány, hiszen a 2. részben számos közkedvelt videojáték-karakter is felbukkan majd, például Tails, akit már a 2020-ban bemutatott Sonic, a sündisznó stáblistás jelenete is beharangozott, és Knuckles, a hangyászsün, aki eleinte Dr. Robotnyik szolgálatában fog állni.

A Sonic folytatása ugyanis összemossa a játék 2. és 3. részét, amiben Sonic és Tails meg akarják akadályozni, hogy Dr. Robotnyik összegyűjtse a hét Káosz Emeráldot (vagy Káosz Smaragd), amelyekkel a Haláltojás nevű űrállomást akarja megépíteni. Persze Robotnyik sem könnyítette meg a hősök dolgát, hiszen egy hazugsággal maga mellé állította Knuckles-t, aki így azt hitte, hogy Sonic és Tails megpróbálják ellopni a Master Emeráldot és Dr. Robotnyik megpróbálja megvédeni azt. Miután aztán szembesítik Robotnyik gonosz tervével, Knuckles összeáll Sonic-kal és Tails-szel, hogy együttes erővel vegyék fel a harcot.

A folytatásban továbbra is Ben Schwarth fogja kölcsönözni Sonic hangját, Colleen O'Shaughnessey pedig Tails-t szólaltatja meg.

Mind ez idáig rejtély volt, hogy Knuckles hangját ki adja majd, de Idris Elba legutóbbi Twitter-bejegyzése egyértelműen megadta erre a kérdésre a választ. A színészt legutóbb a The Suicide Squad Bloodsport-jaként láthattuk, nemsokára pedig a világ leghíresebb hangyászsünjét szólaltathatja meg.

A Sonic, a sündisznó 2-t az előző részt is jegyző Jeff Fowler rendezi, a főbb szerepeket pedig továbbra is Jim Carrey, James Marsden, és Tika Sumpter játsszák.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás