promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jason Momoa: íme 3+1 érdekesség, amit nem tudtál a szülinapos szívtipróról
Borítókép:  Jason Momoa / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ma ünnepli 42. születésnapját az Aquaman sztárja, Jason Momoa, ennek örömére összeszedtünk pár érdekességet, amit valószínűleg még nem tudtál róla.

1. Tengerbiológusnak készült, mikor teljesen véletlenül felfedezték őt

Jason Momoát már fiatalon is érdekelték a tengeri élőlények (szóval már akkor igazi Aquaman volt), így elhatározta, hogy tengerbiológus lesz belőle. Felvették a főiskolára, mellette pedig egy sporteszközökkel foglalkozó boltban dolgozott, majd teljesen megváltozott az élete, mikor 1998-ban betévedt oda a két híres divattervező, Eric Chandler és Takeo Kobayashi, akik egyből modell munkát ajánlottak neki. Ezek után figyeltek fel rá a filmesek is, így 1999-ben már a Baywatch szereplőgárdáját erősítette.

2. Imád a forgatásokról lopkodni, nem akármit zsebelt be a Trónok harcából

Jason Momoa nem titkolja, hogy szinte mindig hazavisz valamilyen szuvenírt a forgatásairól, ráadásul az is kiderült, hogy nem akármivel gazdagodott a Trónok harca című HBO-sorozatnak köszönhetően: a karaktere, Khal Drogo az egyik jelenetben kitépte valakinek a nyelvét, a világsztár pedig szépen megtartotta azt, és azóta is az asztalát díszíti.

3. Egy kocsmai verekedés során szerezte az arcán lévő sebhelyet

Jason Momoa 2008-ban egy elég durva kocsmai bunyóba keveredett, ugyanis valaki széttört egy söröspoharat az arcán, az emiatt keletkezett sebet pedig végül több mint 140 öltéssel kellett összevarrni. A színész maradandó sérülést szenvedett a bal szemöldöke felett, de nem bánkódik, hiszen előtte mindig csak szépfiú szerepeket kapott, viszont a vágása miatt utána már jóval keményebb karaktereket is eljátszhatott.

+1: Majdnem Marvel hős lett, de végül a DC győzött

Jason Momoa elárulta, hogy annak idején találkozott a Bosszúállók: Végjáték rendezőivel, ugyanis azt szerették volna, hogy ő alakítsa az egyik Marvel-film főgonoszát, de végül nem jött össze, pedig szimpatikusak voltak egymásnak. A galaxis őrzői meghallgatására is elment, hátha megkapja Drax szerepét, de abból sem lett semmi. Utólag belegondolva nem is baj, hiszen a gyerekei inkább a DC karaktereit szeretik, így nagyon örültek, mikor ő lett Az Igazság Ligája egyik oszlopos tagja, Aquaman.

Forrás: Wonderwall

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás