Végtelen: Mark Wahlberg most szamurájkarddal menti meg a világot – kritika

Nyaranta van legalább egy olyan akció/sci-fi, ami jól néz ki (szóval látszik, hogy sokat költöttek rá), egész jó ötleten alapul (amit nyilván nem bontanak ki rendesen) és van benne egy világsztár (aki kizárólag a rengeteg pénzért vállalta el a szerepet), de olyan semmilyen, hogy gyakorlatilag a moziteremből kilépve el is felejtjük, hogy valaha is láttuk. Nos, Antoine Fuqua (A védelmező) legújabb filmje is pontosan ilyen.

A Végtelen című alkotás egy olyan világban játszódik, ahol van pár különleges ember, akik képesek reinkarnálódni, azaz hiába halnak meg, a lelkük új életet kezd egy csecsemőben, és később mindent ott folytathatnak, ahol abbahagyták. Természetesen közöttük is vannak jók, akik segíteni szeretnének, illetve rosszak, akik minden létező élőlényt el akarnak pusztítani – ekkor jön a képbe Mark Wahlberg karaktere, aki nem emlékszik a régi életeire, pedig nagyon fontos lenne, hiszen előzőleg ő rejtette el azt a világvége-szerkezetet, amit meg akarnak kaparintani a gonoszok.

Valóban érdekes ötlet a reinkarnációt egy látványos sci-fibe építeni, de a készítők egyáltalán nem mélyülnek el a témában, és már az első pillanattól kezdve érzékeltetik velünk, hogy ezt a filmet nem az eszéért kell szeretnünk, hanem azért, mert van benne pár hatalmas robbanás, gyönyörű lassítás, heves összecsapás, megmosolyogtató poén és grandiózus jelenet – szóval ennél többet ne is várjunk tőle.

_{Kép: Chiwetel Ejiofor és Mark Wahlberg a Végtelen című filmben / Profimedia}

Mark Wahlberg hozza a kötelezőt, a többiek viszont nem túl jók, sőt, helyenként még Chiwetel Ejiofor ripacskodását is egyenesen büntetés nézni. A színészek mentségére legyen, hogy rettenetesen ostoba szövegeket adnak a szájukba, így hiába próbálkoznak néha kicsikarni belőlünk valamilyen érzelmet, sose jön össze a sok baromság miatt – és persze a cselekmény is teljesen logikátlan.

Maga az akció remek, de túlzottan generikus, ami azért van, mert minimális kötődés sincs a néző és a szereplők között. Csak nézzük, toljuk a szánkba a popcornt, jönnek a villogó fények és a hangos effektek, de közben nem szórakozunk igazán jól és maradandó élményt sem kapunk – de ettől függetlenül még így sem nevezhető ez kifejezetten rossz filmnek, sőt, a közönség egy bizonyos rétege biztosan értékelni fogja az egyszerűségét.

A Végtelen egy korrekt iparos munka, ami tele van látványos jelenetekkel, de olyan buta, mint a kő – szóval egy tipikus nyári akció/sci-fi, ami nem akarja megváltoztatni a világot, de legalább megajándékoz minket azzal, hogy láthatjuk benne Mark Wahlberget, ahogy egy szamurájkardba kapaszkodva lóg egy éppen zuhanó repülőgép szárnyán.

Igazából ez a film egynek jó, de tényleg ne várjunk tőle sokat, mert hihetetlenül felejthető és kicsit sem egyedi, hiába egész érdekfeszítő az ötlete. Aki szereti azokat az alkotásokat, amiknél nem kell gondolkodni, cserébe nagyjából kikapcsolja az embert úgy két órára, annak tökéletes választás lesz a Végtelen.