promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Venom folytatása brutális összecsapást ígér Tom Hardy és Woody Harrelson között – előzetes
Borítókép:  Sony Pictures
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Végre befutott a Venom várva várt folytatásának előzetese, amiben Tom Hardy Woody Harrelsonnal, és a benne lévő vérszomjas lénnyel csap össze – de előtte azért szerencsére falatozni is jut ideje.

2018-ban mutatták be Tom Hardy főszereplésével a Venom című Marvel-filmet, ami igaz, hogy vegyes kritikákat kapott, de a közönségnek nagyon bejött, ugyanis világszerte több mint 850 millió dollárt termelt a mozikban. A Sony a rengeteg pénz láttán természetesen azonnal elkezdett dolgozni a folytatáson, amit sokak bánatára nem az első részt rendező Ruben Fleischer fog elkészíteni, hanem A Gyűrűk Ura-trilógia Gollamjaként elhíresült Andy Serkis, aki legutóbb a Maugli: A dzsungel legendája című látványfilmmel bizonyított.

A Venom 2.: Vérontó című alkotásban Tom Hardy folyton éhes szimbiótája, Venom komoly ellenséggel néz majd szembe, ugyanis Woody Harrelson Vérontójával kell ádáz harcot vívnia, aki amúgy Pókember egyik legdurvább ellenfele a képregényekben – szóval felkészülhetünk pár látványos összecsapásra.

Már kijött a film első előzetese is, amiben nem elég, hogy megismerhetjük Venom gasztronómiai képességeit, de még Vérontó is megmutatja magát, ráadásul elég brutálisan fog kinézni. A zseniális Woody Harrelsont bármikor jó látni, Tom Hardy pedig a jelek szerint még mindig élvezi az egészen mókás, bár helyenként izgalmas szerepet, így szinte biztos, hogy nem fognak csalódni az első rész rajongói a folytatásban.

Itt lehet megtekinteni a szeptember 16-án érkező Venom 2.: Vérontó magyar nyelvű előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás