promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mi folyik itt? Aggastyánok döntögetik a rekordokat az angol zenei toplistákon
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ez igen: Tom Jones 80 évesen az élre ugrott legújabb lemezével.

A kereken 80 éves Tom Jones rekordot állított fel azzal, hogy a slágerlisták élére került új albumával Angliában. Az aggastyánként is szívtipró énekes nem is akárkit, hanem Bob Dylant nyomta le ebben a versengésben, aki tavaly, 79 esztendősen hajtotta végre ugyanezt a bravúrt.

A Surrounded By Time című album már a 41. Tom Jones páratlanul gazdag és sikeres karrierje során. Ha szigorúak akarunk lenni, akkor most csupán a második hely járna neki, hiszen 2009-ben az akkor 92 éves Vera Lynn került a toplista élére – igaz, ezt a legjobb dalainak válogatásával érte el, nem pedig egy vadonatúj anyaggal, mint Tom Jones.

„Nem találok szavakat, elképeszt a Surrounded By Time fogadtatása, a rekorddöntés pedig egészen hihetetlen”

– mondta az agg sármőr, aki nagyon meghatódott attól, hogy a közönség élete ezen késői szakaszában is nyilvánvalóan kitart mellette. Az idős művésznek minden bizonnyal sokat jelent ez a szívből jövő támogatás, hiszen nagyon megviselte felesége 2016-ban történt elvesztése.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás