promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Aviciit az évi 100 élő fellépés hajszolta a halálba
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Alkohol, napi 20 tabletta és egy fájdalmas betegség keserítették meg az életét.

A 2018-as év egyik sokkoló eseménye volt Avicii halála. Az elképesztően népszerű svéd DJ utolsó évei tele voltak fizikai szenvedéssel, amit a naponta beszedett 20 tabletta sem tudott enyhíteni. Avicii (igazi nevén: Tim Bergling) megpróbált leállni, kiszállni a mókuskerékből, de a szorongással és alkoholfüggőséggel súlyosbított betegsége miatt erre már nem maradt ereje.

A DJ karrierje utolsó 8 évében 813 koncertet adott a Mirror számításai szerint. Az embertelen tempó kimerítette, felőrölte, és többször is hangoztatta környezetében, hogy ebbe bele fog halni. Öngyilkosságot követett el, mielőtt a szervezete adta volna fel a harcot.

Avicii az egyik repülőútja során szörnyű gyomorfájdalmat élt át. Leszállás után rögtön a kórházba sietett, ahol a pancreatitis nevű betegséget diagnosztizálták nála. A hasnyálmirigy-gyulladás férfiaknál elsősorban az alkohol hatására alakul ki, és súlyosabb (hasnyálmirigy-elhalással, vérzéssel járó) változata még ma is 15 százalék körüli elhalálozással jár.

„Minden reggel fájdalommal ébredtem. Állandóan gyötört, és fogalmam sem volt róla, meddig mehet ez így”

– adott vészjelzést a zenész-producer.

2013-ban aztán elérkezett a Wake Me Up sikere, és Avicii a világ egyik legkeresettebb előadójává vált. Egymás követték a bulik, bár a DJ többször is elismerte, hogy utál a figyelem középpontjában lenni.

A betegségét nagyjából megtanulta kordában tartani, bár a naponta beszedett 20 tabletta biztosan nem tett jót az egészségének. A doktorok azzal nyugtatgatták, hogy a pirulák nem okoznak függőséget.

2014-ben eltávolították az akkor mindössze 25 éves fiatalember epehólyagját és vakbelét, ám a problémái ezzel korántsem oldódtak meg. A következő évben aztán kivett magának 8 hónap szabadságot, hogy pihenhessen, illetve nyugodtabban dolgozhasson az új albumán.

De ez sem segített, és Avicii 2016-ban nyílt levélben jelentette be a rajongóinak, hogy végképp visszavonul az élő turnézástól. Úgy nézett ki, javul az állapota, de ománi nyaralása során önkezével vetett véget az életének 2018 áprilisában. Családja egyértelműen a túlhajszoltságnak tulajdonította a tragikus esetet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás