Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Tom és Jerry-kritika: egy szörnnyé plasztikázott klasszikus meggyalázása

Tom és Jerry-kritika: egy szörnnyé plasztikázott klasszikus meggyalázása

Zene, Film & Kultúra

Tom és Jerry-kritika: egy szörnnyé plasztikázott klasszikus meggyalázása

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 20:20

Bár mondhatnám, hogy ha nem is moziban, de végre megérkezett a Tom és Jerry mozifilm, de hazudnék vele. Már az előzetesek alapján se vártam tőle sokat, de miután megnéztem, rájöttem, hogy ez nem csak egy kegyetlen meggyalázása a klasszikus rajzfilmnek, de egy hatalmas átverés is, ugyanis kedvenc macskánk és egerünk csupán marketingfogásként funkcionálnak a produkcióban. Spoilermentes kritikámat olvashatjátok.

A Tom és Jerry mozifilm ötlete egészen 2009-ig nyúlik vissza, amit az Alvin és a mókusok 2. részének sikere után jelentettek be. Már akkor is az volt a készítők elképzelése, hogy William Hanna és Joseph Barbera világhírű figuráit egy eredettörténetben tárják a moziközönség elé, amiben Tom és Jerry animált karakterekként szerepelnének egy élőszereplős filmben. 2015-ben már egy animációs film volt tervben, ami teljes mértékben az 1940-ben indult rajzfilmsorozat szellemiségében, és stílusában készült volna.

Tim Story alkotásában annyi maradt meg ezekből a tervekből, hogy az alapsztori Tom és Jerry megismerkedésére fókuszál, és az animátorok igyekeztek megtartani a két főhős megszokott alakját. Utóbbira már korábban is láthattunk példát az élőszereplős Bolondos dallamok-filmekben – amelyek 1996-ban, és 2003-ban készültek –, a CGI ellenére Tapsi Hapsiék mégis meg tudtak maradni külsőre is szerethető figuráknak, ezzel szemben Tom és Jerry úgy néznek ki, mint az újfajta Micimackó és Babar animációs sorozatok, amelyek ugyancsak meggyalázták az eredeti rajzfilmeket.

Ha a készítők megtartották volna Tom és Jerry klasszikus, rajzolt alakját, és úgy vegyítették volna az élő szereplőkkel, akkor egy szemnek is kevésbé bántóbb, és a gyomornak is emészthetőbb film született volna; egy olyan film, amit egyébként az idén 81 éves Tom és Jerry megérdemelne. Sajnos azonban nem ez az egyetlen, ami miatt vállalhatatlan és élvezhetetlen az egész...

A történet szerint Kayla (Chloë Grace Moretz) egy nívós New York-i szállodában kap ideiglenes munkát, majd megbízzák azzal a feladattal, hogy tüntesse el az egyébként nem éppen állatbarát hotelből Jerry-t, az egeret. Kayla ekkor összetalálkozik Tommal, a macskával, akivel együtt megpróbálják becserkészni a tőle megszokott ravasz Jerry-t.

Mint már említettem, ez a film Tom és Jerry megismerkedésére épül, vagyis csak épülne, ugyanis a film nézése közben világossá válik, hogy kedvenc macskánk és egerünk még csak nem is mellékszereplőkként, sokkal inkább marketingfogásként funkcionálnak a produkcióban. A cselekmény sokkal nagyobb hangsúlyt fektet Kayla karrierjére, és a házasodni készülő pár minden problémától mentes esküvőjének megszervezésére, ami rohadtul hidegen hagyja a nézőt, és szívesebben nézné azt, ahogy Tom és Jerry egymást kergetik a hotelben, vagy a Central Parkban, a fókusz mégis a történet érdektelen részére összpontosul, és pontosan ez az oka, ami miatt a néző úgy érezheti majd, hogy át van verve.

Tom és Jerry a filmnek jó, ha a 30-40 százalékában vannak jelen, ám amikor porondon vannak, nem kímélik egymást. A filmnek ezen részein újra előjön a slapstick, a vígjátékoknak azon alműfaja, amire már a klasszikus rajzfilmsorozat is épült, vagyis azok az akciójelenetek, amelyekben nem kímélik egymást. Szerencsére a készítők itt is hűek maradtak az alapanyaghoz, olyannyira, hogy meg sem erőltették magukat, mikor Tom és Jerry összecsapásait készítették: Jerry megint kilapítja valamivel a zongorázó Tom mancsát, vasalóval fejbe vágja, rácsapja az ablakot, és így tovább. Ezek a pillanatok bár egy fél mosolyt kicsikarnak a nézőből, de azt sem azért, mert a látottak annyira viccesek lennének, ez inkább a felismerés mosolya, mikor a néző fel tudja idézni a kergetőzések egyes elemeit a rajzfilmből.

Egy Tom és Jerry mozifilmtől azt várnánk, hogy méltó módon nyúljon az alapanyaghoz, amin milliók nőttek fel, és amit a mai napig ugyanolyan örömmel meg tud nézni az ember, mint gyermekkorában. Ehhez képest megkapjuk az örökzöld klasszikus agyonplasztikázott változatát egy filmben, amit az ő nevükkel akarnak eladni, de kiszorítja őket néhány ripacskodó színész, és egy érdektelen esküvő megszervezésének bonyodalmairól szóló történet, amiben a rendező több ízben egy animált galamb képében rappel.

Hogy a készítők valóban nem egy Tom és Jerry-filmet akartak készíteni, azt a stáblista végén látható extra jelenet bizonyítja, amiben ugyancsak nem jelennek meg kedvenc hőseink, viszont hallhatjuk, hogy az újdonsült férj mennyire sokallja az esküvő díját, amit a hotel felszámolt neki. Bravó, újabb kihagyhatatlan, érdekfeszítő jelenet!

A tervek szerint a Tom és Jerry mozifilmet április 16-tól a magyar mozik is vetíteni fogják, de én azt javaslom a szülőknek, hogy ha jót akarnak a gyerekeiknek, semmiképp se ültessék be rá. Inkább nézessék vele továbbra is a régi rajzfilmsorozatot, erről az értékelhetetlen förmedvényről pedig jobb, ha tudomást se veszünk.

Borítókép: Wallpapersden