promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon Hungary: Palik László kiakadt Gelencsér Timire
Borítókép:  TV2
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gelencsér Timi áthágta a szabályokat az Exatlon Hungary-ben, ezért Palik László kiakadt rá.

A szerdai adásban végre elérkezett az idő, hogy a futamok után a versenyzők ellátogassanak az ExaStore-ba, és elköltsék azokat a pontokat, amiket a három nap alatt összegyűjtöttek.

Először a Bajnokok térhettek be a boltba, ahol a két eladó, Palik László és Gelencsér Timi várta őket nagy szeretettel. A piros csapat néhány olyan holmit is megvettek, amire talán soha nem is lesz szükségük, dehát ki mire vágyik. Hogy pontosan miket vásároltak, az az alábbi videóban kiderül.

Utánuk a Kihívók léphettek be a boltba, akik már igyekeztek értelmesebb árura költeni a pontjaikat. A vásárlás során azonban történt valami, ami nagyon kiakasztotta Palik Lászlót.

„Ezért még számolunk”

- ripakodott rá Gelencsér Timire a műsorvezető, mivel a csinos riporter áthágta a szabályokat. Hogy pontosan mit tett, azt az alábbi két videóban láthatjátok; ahogy azt is, hogy a Kihívók végül mit vásároltak össze.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás