promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lecserélik a Barátok közt egyik szereplőjét, két fontos színész is távozik a sorozatból
Borítókép:  RTL Klub
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Több személyi változás is lesz most a Barátok köztben. Érezhető, hogy hamarosan vége a sorozatnak.

Több változásról is hírt adott a SorozatWiki, ami a Barátok közt háza táján történik. A napisorozat csütörtöki részében láthattuk utoljára Volosinovszki Györgyöt, aki az elmúlt években többször is a Berényi család egyik legnagyobb ellenségét, Szántó Áront alakította, legutóbb pedig a karakter testvérét, Szántó Gáspárt. A színész tavaly október óta szinte folyamatosan jelen volt a Mátyás király téren, de most búcsút kell intenünk neki.

„Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy szerepelhettem a Barátok köztben, ugyanis 9 éves korom óta erről álmodtam. Szántó Áronként sok gonoszságot elkövettem, ezért nagy figyelem irányult rám, sok visszajelzést kaptam, sőt, többen meg is fenyegettek a sorozatban elkövetett „bűneim” miatt. Az első távozásom után bíztam a visszatérésben, de abban nem hittem, hogy ikerpárként is megmutathatom magam. Így különösen nagy ajándéknak érzem, hogy ez végül mégis megvalósult, így nem csak gonosz, hanem pozitív karaktert is megformálhattam”

– mondta a színész a SorozatWikinek.

A pénteki epizódban pedig a Harmath Árpádot játszó Földes Tamás távozik a sorozatból.

„Óriási élmény volt számomra a Barátok köztben szerepelni. Nehéz volt a bántalmazó jelenetek forgatása, de sorozatbeli partneremmel, Gyebnár Csekkával együtt bízunk abban, hogy ezáltal egy kicsit rá tudtunk világítani a hasonló kapcsolatban élők helyzetére, akik remélhetőleg időben felismerik a problémákat, és mernek segítséget kérni"

– mesélte a színész a portálnak.

Viszont egy nagy visszatérés is történik pénteken a sorozatban, ugyanis újra feltűnik Csongor karaktere, akit ezentúl egy másik színész fog megformálni. Mind ez idáig Veréb Tamás bújt a karakter bőrébe, mostantól viszont Kocsis Dénes alakíthatja, aki 16 évvel ezelőtt már szerepelt a Barátok köztben, de akkor egy nagyon rövid szerepe volt.

„A karakter lelkületében közel áll hozzám: egy kultúrált srác, aki szereti és tiszteli a nőket. Korrekt szeretne lenni mindenkivel, de ez nem mindig könnyű, ha nem egy irányba mutatnak az érzelmek és az észérvek. Emiatt sok váratlan fordulat történik Csongorral. Jó érzés ennek a figurának a bőrébe bújni, a forgatás nagy élményt jelent számomra. Csupán a csókjelenetek voltak szokatlanok, annak ellenére, hogy szinte minden színházi darabban csókolózom a partneremmel. Ugyanis az intim jelenetek felvételén szinte testközelben vannak a stábtagok; ebbe bele kellett rázódni”

– fogalmazott Kocsis Dénes.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás