Mary-kritika: Gary Oldman egyik legrosszabb alakítása

Nem először fordul elő a filmtörténelem során, hogy egy operatőr vagy egy vágó rendez meg egy filmet, erre az egyik legjobb példa Raja Gosnell, aki a Reszkessetek betörők! 1. és 2. részének vágója volt, majd 1997-ben az ő rendezésében készült el a még csak-csak szórakoztató, de méltatlanul az elődjei közé sorolt, és egy nem létező trilógia befejező részeként emlegetett Reszkessetek betörők! 3-at.

Michael Goi, akinek eddig főként az operatőri pályafutása volt ismert, azzal kezdte áldásos tevékenységét a filmiparban, hogy elkészítette Voyeur című alkotását 1999-ben, majd ezek után főként televíziós projektekben működött közre, mint rendező. Olyan sorozatokban dolgozott, mint például a Hazug csajok társasága, az American Horror Story, és az Álmosvölgy legendája, majd 2017 őszén felkérték, hogy rendezze meg a Mary című horrorfilmet, aminek forgatókönyvét a 2016-ban bemutatott, és összességében pozitív kritikai fogadtatásban részesülő A zátony írója, Anthony Jaswinski készített. A színészi gárdához pedig csatlakozott az Oscar-díjas Gary Oldman (Mank, A legsötétebb óra) és Emily Mortimer (Viharsziget, Mary Poppins visszatér).

A történet szerint David (Gary Oldman) aukción vesz egy hajót, amivel tengeri utazásra indul a családjával. Az út során azonban furcsa dolgok történnek, és egyértelművé válik, hogy a hajón valami gonosz erő uralkodik.

A Mary egy teljesen átlagos démonsztori lett volna, ha normálisan össze lett volna rakva. Maga az alapelgondolással, hogy egy régi hajóban lakozó rémség rengeteg ember eltűnéséért felelős az elmúlt évtizedekre, évszázadokra visszamenőleg, és most Gary Oldman családja van kitéve ennek a halálos fenyegetésnek, nem is lenne rossz, ha az alkotók tényleg kezdeni akarnak vele valamit. Azonban ahogy unottan vánszorogtunk előre a cselekményben, rá kellett jönnöm, hogy ezzel a filmmel tényleg semmi célja nem volt sem az írónak, sem a rendezőnek, és éppen ebből kifolyólag Gary Oldmannek sem.

Rég láttam utoljára ennyire silány alakítást attól a színésztől, aki véleményem szerint Hollywood egyik legnagyobb átalakulóművésze, de mentségére legyen mondva, hogy a karaktere is egy kétdimenziós karikatúra, akinek pont annyi jelentőssége volt az egész sztoriban, mint az FBI-ügynöknek, akivel indul és végződik a film. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyetlen szerethető vagy értelmes karakter nincs a történetben, és a gárdából egyedül Emily Mortimer veszi komolyan ezt a komolyanvehetetlen marhaságot, amiről egyszerűen nem derül ki, hogy mi a fenének készült el; leszámítva azt, hogy a rendező elmondhassa magáról, hogy végre kilépett a TV-sorozatok világából.

A Marynek egyetlen élvezhető pillanata sincsen, minden kockája bűzlik az unalomtól, és tele van olyan idióta kamerabeállításokkal és amatőr operatőri megoldásokkal, hogy egy idő után le kellett állítanom a filmet, és megnézni, hogy ezt tényleg egy olyan operatőr rendezte és fényképezte, aki elvileg érti a szakmáját. Viszont ebből a kemény 84 percből egyáltalán nem ez jön át, csak az, hogy ezt a projektet tényleg senki sem gondolta komolyan az írón kívül. Feltevődik a kérdés, hogy akkor mégis minek készült el, de pontosan azért, mert ha már Anthony Jaswinski megírta, akkor ne vesszen kárba a munkája.

A legdurvább az egészben, hogy Jaswinski ráadásul úgy írta meg ezt a történetet, hogy benne hagyta a folytatás lehetőségét, de amilyen visszajelzések érkeznek róla, biztos, hogy soha nem fog elkészülni a sequel.

A Mary-t még 2019-ben mutatták be Amerikában, de mind ez idáig hallani sem lehetett róla, hogy Magyarországon is be fogják-e mutatni, aztán egyszercsak felkerült a torrentoldalakra a film szinkronos változata. Bár szívem szerint azt mondanám, hogy mindenki messze kerülje el ezt az értékelhetetlen gányolmányt, nem kizárt, hogy valakinek tetszeni fog a Mary, ezért mindenki maga döntse el, hogy esélyt ad neki vagy sem.